Fennállásának 60 éves évfordulóját ünnepli augusztus 18-án 20 órától a Magyar Állami Népi Együttes. A Margitszigeti Szabadtéri Színpadon az Ecseri lakodalmas és Az álomidő című táncelőadások mutatják be.Az 1951-ben alapított Magyar Állami Népi Együttes az elmúlt hat évtizedben a folklórból kisarjadó, abból inspirációt nyerő színpadi néptáncművészet egyik emblematikus műhelyeként vált ismertté és világhírűvé. Szellemisége, kisugárzó ereje a kezdetektől meghatározó volt. Az itt alkotott művek közül jó néhány az egyetemes magyar kultúra legfényesebb lapjaira íródott.
A 60 éves együttes két produkciójának színpadra állításával ünnepli a

jubileumot: az Ecseri lakodalmassal, a társulat első, és az Álomidővel, vagyis a társulat legutóbbi bemutatójával. A két előadással - melyeket hat évtized választ el egymástól - a múlt és a jelen lép egymás mellé egy este keretében.
Az esten közreműködik a Szolnoki Bartók Béla Kamarakórus, a Szolnoki Szimfonikus Zenekar, a Magyar Állami Népi Együttes tánckara és zenekara, szólót énekel Herczku Ágnes, rendező, és a művészeti vezető, Mihályi Gábor.
Tréfa Nikoletta / OTS