Több, mint háromszáz helyről érkezett búza a nemzet kenyeréhez, amelyet augusztus 20-án ünnepelnek Pécsen - jelentette be ma a projekt ötletgazdája csütörtökön a baranyai megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatón.Korinek László elmondta, a nemzet kenyeréhez több mint tíz tonna búza érkezett, elsősorban a határon túl övezte nagy lelkesedés a tavasszal meghirdetett kezdeményezést. A professzor elképzelése az volt, hogy a búzát valamennyi magyarországi megyéből és a környező országok magyarlakta területeiről gyűjtik be. Mohácson szombaton tartják az Összeöntés Ünnepét, ahol egy rekonstruált 18. századi vízimalomban is őrölnek a búzából.
A liszt jelentős része Szigetváron készül, s mintegy öt

tonnából a dévai Szent Ferenc Alapítvány házaiban lakó gyerekeknek sütnek belőle kenyeret. A nemzet kenyerét és az emellett elkészülő négyezer cipót Pécsváradon sütik meg. Utóbbit a nemzet kenyere ünnepén, augusztus 20-án Pécsen vehetik meg az érdeklődők, a bevételből egy karitatív szervezet, a Pécsi Nőegylet is kap. A sütést és a szállítást ingyen végzik a segítségüket felajánló cégek.
Páva Zsolt, Pécs polgármestere a mai sajtótájékoztatón elmondta: a rendezvényt tradicionálisra tervezik, s a város szép példát ad összefogásból. Az igazi siker pedig az lenne, ha a jövő heti rendezvényen minél több helybéli venne részt.
Tréfa Nikoletta / MTI
Fotók: illusztráció