Tehetségkutató versenyt rendeznek Székesfehérváron az ősz folyamán. A megmérettetésre a városban élő vagy ott tanuló 14-25 év közötti fiatalok jelentkezését várják. A versenyre szeptember végéig lehet jelenetkezni!A Fehérvár Médiacentrum, a város önkormányzata és a székesfehérvári Karma Kreatív Stúdió által szervezett rendezvény keretében három fordulóban választja majd ki a szakértő zsűri Fehérvár Hangját.
A versenyre augusztus 21. és szeptember 30. között lehet jelentkezni,
pop,
rock,
dzsessz vagy
musical dallal. A válogatót október 29-én és 30-án tartják, ahonnan a zsűri által legtehetségesebbnek tartott 24 versenyző kerül be a novemberi elődöntőbe, majd közülük tizenketten léphetnek színpadra a decemberi, gálaest keretében megtartandó döntőben.
A négy tagú zsűri elnöke
Pély Barna, a United együttes frontembere, a Kodolányi János Főiskola művésztanára lesz. A zsűri tagja rajta kívül
Kelemen Angelika dzsesszénekesnő,
Vörös Tamás zenész, a bodajki Hang-szín-tér Művészeti Iskola igazgatója, valamint
Quintus Konrád színész, a székesfehérvári Vörösmarty Színház megbízott igazgatója lesz.
Váczy Laura / MTI
Kép: fehervarhangja.hu