A takarékosságot a gazdasági válság annyira előresorolta a szempontrangsorban, hogy egyes vidékeken 15 százalékkal nőtt az október és március között összeházasodók száma a korábbi esztendőkhöz képest, s a kifejezetten télen esküvők pedig már az összes frigy 30 százalékát "adják" Nagy-Britanniában.A
kiadások nagyjából és átlagosan egynegyeddel alacsonyabbak, mint az esküvői főszezonban, azaz nyáron - a hidegebb hónapokban ugyanis a lakodalmi helyiségbérlés és az ételszolgáltatás díjszabásai szerényebbek. A házasulandókat
az időjárás
nem riasztja, sőt egy kicsit a tél felé tereli, ugyanis nyáron jöhet hirtelen rossz idő, télen viszont biztosan nem számít senki túl jóra, így a párnak egy dologgal kevesebbért kell izgulnia.
A
The Daily Telegraph című brit lap által esküvőszervező cégeknél végzett felmérés szerint a téli nászok a ruhatervezők munkáját is színesítik, ugyanis megnőttek az
igények a színes mennyasszonyi ruhák iránt. S bár ennek oka túlnyomó részt a téli tájban keresendő, ill. leginkább abban, hogy a szabadtéri képeken is jól mutasson az ara, ám arra még nincs pontos magyarázat, hogy a fagyos esküvőkön miért a
vörös ruhák látszanak a legkedveltebbnek.
Mindezek mellett a
nászajándékok terén is "szezonalitás" mutatkozik: a "téli" párok kívánságlistáján meleg plédek is szerepelnek, míg a "nyáriakéról az ilyesmi teljesen hiányzik.
Tréfa Nikoletta / MTI