Aki átesett már néhány szakításon, annak bizonyára ismerősen hangzik a mondat: „Nem benned van a hiba, hanem bennem!” De általában ennek ritkán van valóságtartalma. Mégis, miért mondják ezt a szakító felek? Hogy ne bántsák meg a másikat? Hogy ne érezze magát megalázva? Pedig ez az elcsépelt mondat teszi igazán nehézzé az elválást!A mondat elhangzása után a gondolatok és
a kérdések óriási sebességgel kezdenek cikázni az agyban: „Nem bennem van a hiba? De akkor mégis kiben vagy miben? Hogy érti ezt? Talán nem vagyok elég jó?” Majd a ki nem mondott kérdésekre
rögtön meg is érkezik a válasz, amelyben először a fényezés kap szerepet: „Te gyönyörű nő/férfi vagy! Okos, humoros, jó az ágyban! Egy férfi/nő nem is vágyhat többre nálad!” Ezután pedig az épp távozni készülő magát kezdi szapulni: „Én fel sem érek hozzád! Te sokkal többet
érdemelsz nálam! Én senki vagyok hozzád képest!” Ilyenkor a nő/férfi már-már el is hiszi, amit hall. Elgondolkozik rajta, hogy igen, tényleg okosabb vagyok, ő meg lusta és érzelemszegény. Igen, tényleg nincs közös jövőnk! Majd előtolulnak az ellenkező gondolatok is: „Na, de álljunk meg! Ha én ennyire jó vagyok, miért nem kellek neki?
Miért nem akar velem együtt maradni?” Ez a gondolathalmaz legtöbbször kiül az épp elhagyott fél arcára, és leginkább a csodálkozó tekintet jellemzi, homlokráncolással és szájhúzással vegyítve, mint a szegény prérifarkast, amikor a szikla tetejéről fejbe találja egy üllő, és csak ennyit hall: beep-beep!
Ugye ismerős a helyzet? És nyilván fájdalmas is! Ezért is kell elkerülni ezt a mondatot a szakításkor, ugyanis az őszinteség nem csak a kapcsolat alatt fontos, hanem a befejezésekor is!
Ha tisztelettel vagyunk a másik iránt, engedjük, hogy tanuljon a hibáiból, hogy képes legyen megérteni az indokokat, s igenis fontos részletesen felsorolni azokat. A másiknak pedig csak haszna lehet abból, ha csendben végighallgatja, és megpróbál a másik fél fejével gondolkozni kicsit. Ha elég jól figyel, rájöhet arra ki, miben hibázott, és hogy kiben is van a hiba!
Dani Erika
