Név: [szalloda_nev]
Cím: [cim]
Kategória:
Ismertető: [leiras]
Név: [szalloda_nev]
Cím: [cim]
Kategória:
Ismertető: [leiras]

Népszámlálás: indul a pótösszeírás – Jelentkezni kell!


2011.11.02 07:11
 

Mától jövő hét keddig jelentkezhetnek a polgármesteri hivatalokban a pótösszeírásra azok, akik októberben, a népszámlálás ideje alatt nem szolgáltattak adatot - tájékoztatott a Központi Statisztikai Hivatal népszámlálási szóvivője. Házalások már nem lesznek, ugyanis „magától” már nem megy ki a „hivatal”.


Virágh Eszter elmondta: bár a pótösszeírás hivatalosan november 1-jétől 8-ig tart, a keddi ünnepnap miatt csak ma kezdődik. Az egy héten át tartó pótösszeírásra a legtöbb jelentkezőt Budapesten és a megyeszékhelyeken várják, ugyanis míg a kistelepüléseken szinte százszázalékos volt a megválaszolt kérdőívek aránya, addig a nagyvárosokban - legnagyobb arányban a fővárosban - még többen vannak, akik nem nyilatkoztak.

Vidéken a helyi polgármesteri hivatalok, Budapesten a kerületi önkormányzatok ügyfélszolgálatain lehet átvenni és kitölteni a kérdőíveket. Annak, aki mozgásában korlátozott, vagy más egyéb okból nem tud bemenni a hivatalba a pótösszeírásra, a szóvivő azt javasolja, ezt telefonon jelezze az önkormányzatnak, és hozzá feltehetőleg számlálóbiztost küldenek majd ki.


Tréfa Nikoletta / MTI
TisztaSzoba szálloda kereső
KERESÉS
 
 ClubCard gyorskereső
KERESÉS

 Iratkozzon fel hírlevelünkre
Név: E-mail:
MEHET

 
 



Oldaltérkép
KeresőGuru honlapkészítés