Nyaralás tervezésekor számba vesszük az úti célokat, ahova szeretnénk eljutni, felülvizsgáljuk anyagi lehetőségeinket, feltérképezzük a különböző szolgáltatásokat, fakultatív programokat. Pedig lehet, hogy ennyi szervezés és utánajárás nélkül is meg tudnánk tervezni a nyári pihenést. Kempingek minden országban vannak, ráadásul szerény felszereltsége miatt áruk is kedvező.
Főleg a gyerekes családok számára lehet a kempingezés nagy élmény, hiszen nekik kevésbé hiányzik a szállodai légkör, a jakuzzi vagy a műholdas tévé.
Ha a családban van egy sátor, akkor azt a gyerekek képesek a lakás közepén vagy a kertben is felállíttatni a szüleikkel. Ez bizonyára abból adódik, hogy szeretnek elbújni a szülők szeme elől és úgy játszani. Ezért ha mindezt egy nyaralás alkalmával kell megtenni, egyáltalán nem okoz nekik gondot, hogy abban aludjanak. Ők nem ijednek meg attól sem, ha közös zuhanyzóban kell tusolniuk, és a toalett is messze van a sátortól. Élvezik, ha éjszaka elemlámpával kell mászkálniuk, és rémtörténetekkel riogathatják egymást. Egyfajta játéknak, kalandnak fogják fel a kirándulást, ami sokkal szebb környezetben zajlik, és egészségesebb is, mint egy zárt hotelszobában ücsörögni a tévé előtt.
A szülőknek sem lehet okuk panaszra, hiszen a gyerekek jól eljátszanak a szabadban, még a tábortűzhöz való fagyűjtést is kellemes elfoglaltságként végzik. A kempingek többségében óriási szabad terület van fenntartva a különböző sportok kedvelőinek, van ahol focipálya, pingpongasztal is található. Így a család sokkal több időt tölthet együtt, mivel minden feladatot közösen végeznek, legyen szó bográcsozásról, vagy tollasozásról. A család közvetlen közelről élvezheti a természet minden adottságát az első hajnali madarak csicsergésétől, az esti tücsök ciripeléséig.
A kempingezés még azok számára is megfelelő nyaralás lehet, akiknek anyagi lehetőségeik nem engedik meg, hogy drága szállodában, vagy apartmanban foglaljanak le egy hetet. A kempingeket nem kell előre lefoglalni, akkor is tudnak helyet biztosítani, ha csak úgy betévedünk az utcáról, de ha mégsem, akkor is tudnak ajánlani nekünk egy másikat, ahol letáborozhatunk, akár pár éjszakára is.
Dani Erika