A lakosságnak a Zsolnay Porcelánmanufaktúrához és a termékeihez való kötődését mutatja be a Hétköznapok Zsolnayja című kiállítás, amely pénteken nyílt a pécsi Művészetek és Irodalom Házában. A tárlat november 18-ig látogatható.Salamon Péter, a tárlat egyik szervezője elmondta, hogy a kiállítás az
eozin alkotásokon túl a
pirogránit szobrokon keresztül a
szecessziós tálakig 350 olyan
tárgyat mutat be, amelyek
díszként vagy használati eszközként előfordulhatnak egy átlagos családnál. Ezen kívül a gyár számos meg nem valósult terve, a dolgozók által az államosítás elől megmentett dokumentuma, valamint sok fotó, illetve a Zsolnayval vagy egy-egy relikviával kapcsolatos papírra vetett történet is látható, olvasható.
Az érdeklődők a tárgyak között találhatnak a manufaktúra mindennapjait megörökítő
fényképeket,
szakszervezeti emlékeket,
kitüntetéseket,
igazolványokat és a Zsolnay család tagjainak írt
korabeli leveleket is. A látogatók számára fény derül továbbá olyan titkokra is, mint például arra, hogy
ki ült modellt a híres
Szalonnázó paraszt című alkotáshoz.

A
Hétköznapok Zsolnayja egy válogatás, a mintegy
száz ember által beküldött relikviákból berendezett tárlat a hétköznapi emberek tárgykultúráján, történetein keresztül ad betekintést az elmúlt több mint száz év mindennapjaiba. Felfedi, hogy a Zsolnay család szellemisége, továbbá a gyár termékei
miként alakították a munkában és az otthon töltött hétköznapokat, milyen hatással voltak az életszínvonalra, a szokásokra.
A kiállítók számos hazai város mellett
külföldről, így Hollandiából, Németországból és Ausztráliából is
kaptak Zsolnayval kapcsolatos emléket.
A
Hétköznapok Zsolnayja november 18-ig látogatható. A kiállítás lehetőségét megteremtő pályázat kapcsán a közeljövőben
tudományos kutatás kezdődik és
tanulmányok is készülnek a témában.
Váczy LauraForrás: MTI / pmh.hu