…Avagy a fiatalok tanórán a telefonjukról neteznek
Ma már szinte minden fiatal használja az internetet, okostelefonjukkal pedig sokan bárhonnan, akár a tanóráról is csatlakoznak a világhálóra - derül ki abból a kutatásból, amelynek eredményeiről egy Balatonalmádiban tartott konferencián számoltak be.A gyermekek médiahasználatáról szóló konferencián kiderült, hogy a 13 és 17 év közötti fiatalok 91%-a az otthonában is hozzáfér az internethez, 93%-uknak van mobiltelefonja,
43%-uknak okostelefonja, ugyanakkor a fiatalok több mint felének a csa ládja kevesebb mint 50 könyvvel rendelkezik. A kutatási anyag Kósa Éva és László Miklós vezetésével készült; utóbbi elmondta, hogy a vizsgált tinédzserek fele már
tanórán is használta a telefonját.
A kutatásból az is kiderült, hogy a fiatalok manapság már kevesebb időt töltenek a televízió előtt, ugyanakkor a csatornák közül szinte kizárólag a kereskedelmieket választják, melyeken
leginkább a sorozatokat és a valóságshow-kat nézik.

László Miklós szerint egyre több

fiatal használja már
vásárlásra is
a világhálót.
A közösségi oldalakon a vizsgált korosztály 93%-a van jelen,
az itt meglévő kapcsolataik száma pedig Európában átlagon felüli! Az e-mailezés aránya visszaszorulóban van, a fiatalok ugyanis azonnali visszajelzésre vágynak, így kerültek előtérbe a közösségi oldalak - élükön a Facebookkal -, illetve azok chatelési lehetőségei.
Kósa Éva, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára - hangsúlyozva, hogy a fiatalok a televíziótól egyre inkább az internethez pártolnak - sajnálatosnak nevezte, hogy a vizsgált korosztályba tartozók mintegy 70%-ánál
a szülők nem határoznak meg szabályokat a televízió, az internet vagy a mobiltelefon használatával kapcsolatban. A legtöbb fiatal szabályozatlanul tölthet fel pénzt a mobiltelefonjára, abba pedig végképp nem szólnak bele a szülők, hogy gyermekük mire használják a készüléket. Hozzátette: az internetet a fiatalok 65%-a használja ellenőrizetlenül, de ami különösen probléma, hogy a megkérdezett 13 és 17 év közöttiek háromnegyede úgy vélte, hogy szüleinél sokkal jobban eligazodik a világhálón.
Antalóczy Tímea, az MTA Politikatudományi Intézet tudományos

főmunkatársa a média óvodásokra gyakorolt hatásáról szóló előadásában hangsúlyozta:
az óvodások 80%-a maga irányítja a televíziót. A kisgyermekekben leginkább a híradó képei keltenek félelmet, ugyanis közülük sokan látják ezeket a nem nekik való műsorokat.
Az adatok - melyek a gyermekmentő szolgálat kérésére 6. alkalommal születtek meg - a
Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat valamint a
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) közös konferenciáján hangoztak el.
Tréfa Nikoletta / MTI