Az Európa szerte már elterjedt, ám nálunk még nagyon új marketing eszköz - amely nem csak a szolgáltatóknak, de az igénybe vevőknek is kiemelten hasznos - hazánkat is elérte. Ezáltal pedig olyasmikre is költünk, amire eddig „sajnáltuk” a pénzt, hiszen most átlagosan fél áron juthatunk „kuriózumokhoz”.Bár a "kuponszolgáltatók” munkájukat átlagosan már 1-2 éve, hogy elkezdték, ám szolgáltatásaik az idén váltak igazán felkapottá. Ez persze nem is csoda, hiszen a marketingez, s ezzel párhuzamosan az ismertségük megszerzéséhez idő kellett. Most már azonban „mindent visznek” - illetve mindent szolgáltatnak.
A „kuponforgalmazók” - mint például a BónuszBrigád, a MindenKupon, a Kupongyár, a TopVétel, a VeddVelem, a Citybrands, a KedvezményVilág, a Babakassza, Kedvezményeső és társaik – mindent kínálnak: átlagosan
30-90%-os árelőnnyel. A kínálatban pedig vannak - eddig kuriózumnak, illetve drágának számító - exkluzív
szépségkezelések, különböző
nyaralási-, sportolási- és kikapcsolódási lehetőségek,
gyógy-, elektrotechnikai-, ruha és egyéb (gyakran márkás)
termékek, sörözési, pizza-rendelési és más,
éttermi fogyasztási kínálat, de fellelhető a teljes
stílusváltástól és a fotó/portfólió készítési lehetőségektől kezdve az adóbevallások elkészítéséig minden.
A titok pedig mindössze annyi, hogy a "
kuponforgalmazók" megegyeznek az egyes
szolgáltatókkal, akik a saját szakterületükről a piacinál jelentősen olcsóbb – átlagosan a már említett 30-90%-os árkedvezménnyel – szolgáltatást illetve terméket ajánlanak fel, ha a kuponforgalmazók biztosítják a minimálisan elvárt – ez általában 5 vagy 10 darab – vásárlót! A maximális vásárlói létszám pedig általában 100 lehet, vagy a „készletek eréig” érvényes az ajánlat.
A "kuponizálással" pedig
a szolgáltatók olyan
tömegeket vonzanak - a pangó időszakokban is -, amelyre az eredeti árak mellett soha nem lenne példa, és amiket a saját marketingjükkel a folyamatos árleszállítások mellett sem érnének el. Arról már nem is beszélve, hogy a szolgáltatók így időkorlátokat szabhatnak, vagyis a kuponfelhasználás lehetőségeit azokra az időintervallumokra korlátozhatják, amikor több a szabad kapacitásuk, illetve amelyekben egyébként gyérebb lenne a forgalmuk. Így pedig a "kuponforgalmazók" is ontják magukból a jobbnál jobb ajánlatokat, s a skála csak mind szélesebb.
Az egészséget tekintve ezentúl nem csak a különböző gyógy-szolgáltatások, de a gyógyszertárakban kapható termékek is elérhetők „kuponáron”, ugyanis az egészségpiac egyik legfőbb színterét,
a patikákat is elérte a „kuponláz”. A minden hónapban új termékek akciójával jelentkező kupont pedig le lehet tölteni a www.patikakupon.hu weboldalról. Itt található meg az a kereső program is, melynek segítségével az egész ország területén működő kupon elfogadóhelyeket is meg lehet keresni.
Tréfa Nikoletta