Magyarul is beszél a póker-világbajnok
„Egy új magyar talkshow-ban szerepeltem Budapesten, nagyon mókás volt. Szeretem a talkshow-kat, és ez a mostani nagyszerű volt” - írta Daniel Negreanu, a világ egyik legjobb pókerjátékosa e sorokat magyarul Twitter oldalára.Mindezt pár órával azután, hogy a
DTK Show vendégeként
D. Tóth Kriszta igencsak megszorongatta kártyapartiban. A
milliárdos Pókerkölyök a kedd esti DTK Show-ban szédületes karrierjéről, fiatalkori túlkapásokról és a magyar lányokkal kapcsolatos érzéseiről is beszél.

- Nagyon utálok nők ellen játszani. Olvasnak a gondolataimban, az asztalnál éppúgy, mint az életben – vallotta be
Daniel Negreanu, a legjobbak között számon tartott pókeres D. Tóth Krisztának. A romániai bevándorlók gyermekeként milliárdossá lett kanadai játékos emberismeretét meghökkentő blöff-teszttel ellenőrizte a DTK Show műsorvezetője, mielőtt kihívta volna egy rendhagyó kártyapartira.
A
Team PokerStars Pro tagja, Daniel Negreanu gyerekként kezdett szerencsejátékokban részt venni, ezért ki is csapták az iskolából. „Amikor többet kerestem, mint a tanáraim, úgy gondoltam, hogy inkább ezt folytatom, nem a tanulást” – mondta el a mindig mosolygó,
KidPokernek becézett játékos.

- Daniel elképesztően nyílt fiú – mesélte D. Tóth Kriszta vendégéről a show után –, aki még a taktikáját is megosztja saját honlapján és a mikroblogjában. - Ugyanezt nyilatkozta róla a műsornak
Dammak Jázmin is, szerinte a Pókerkölyöknek rendkívül nyílt és őszinte a játéka. „Ha jól tudom, nem szeret szebb hölgyekkel játszani...” – fogalmazott a szépségkirálynő, aki maga is rendszeresen pókerezik.
Mindezek ellenére – vagy talán éppen ezért –
Krisztának végül sikerült alaposan megszorongatni kártyában a pókermilliomost! Az, hogy rájött-e Daniel Negreanu, hogy mi a helyes taktika a magyar tévés ellen, a kedd esti DTK Show-ban derül ki, valamint az is, hogy miért érezte annyira jól magát a szimpatikus világbajnok az m1 műsorában.
DTK Show minden kedden 21h-tól az
m1-en.
Tréfa NikolettaForrás, fotók: MTVA - Zih Zsolt