Gábor Dénes elektromérnök életútját, a holográfia elvét és a technológia jelenlegi felhasználását is bemutatja a szeptember 23-tól látogatható kiállítás a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalában, Budapesten.A holográfia hajnala és horizontja című tárlaton az érdeklődők megismerkedhetnek
Gábor Dénes (1900-1979) életútjával és munkásságával, a holográfia elvével és a technológia jelenlegi felhasználásával, valamint az ezzel kapcsolatos kutatási

területekkel, a többi között a 3D-s televízióval és a holografikus méréstechnikával.

A látogatók illusztrált információs tablókon keresztül kaphatnak képet a legnagyobb tudományos elismeréssel jutalmazott technológia működéséről. A tárlókban Gábor Dénes szabadalmait, munkásságával kapcsolatos könyveket tekinthetnek meg.
A kiállítást filmvetítés és kiállított hologramok is színesítik, ez utóbbiak között látható lesz az a magyar királyi koronáról készült térbeli hologram is, amelyet a budapesti Magyar Nemzeti Múzeum őriz.
A tárlat szeptember 23-án a
Kutatók Éjszakája program részeként 21 óráig tart nyitva. Ezen a napon a szervezők 18, 19, és 20 órakor induló szakmai vezetéssel is várják a látogatókat.
Az október 13-ig látható kiállítást Gábor Dénes Nobel-díjjal történő elismerésének 40. évfordulója alkalmából hívta életre a
Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala és a feltaláló szellemi örökségét gondozó
NOVOFER Alapítvány.
Váczy Laura / MTI