Elképesztő számadatokkal riogatnak minket a statisztikák arról, hogy az ország hány százaléka túlsúlyos, és minden harmadik gyerek kövér. De az is riasztó, hogy a gyerekek több időt töltenek valamilyen képernyő előtt, mint bármi más elfoglaltsággal. Ausztrál kutatók most megvizsgálták, hogy az alvással töltött idő vagy a lefekvés és ébredés időpontja tartja-e formában a fiatalokat.A gyerekeknél összességében kevesebb a szabadtéri játék, a sport, s még a házimunkának számító szobatakarítás is, mint a számítógép vagy a televízió képernyője előtt töltött idő. Ehhez társul a rendszertelen és egészségtelen, valamint egyoldalú táplálkozás is, ami valljuk be, gyakran a kedves szüleikre is igaz. A mostani kutatásból viszont kiderült, hogy
a napi ritmus fontosabb az alvással töltött idő hosszánál. Ennek oka pedig a meglehetősen tunyán eltöltött esti időszak - állapították meg a kutatók.

Carol Maher, a Dél-Ausztráliai Egyetem kutatója 2200,
9-16 éves gyerek és fiatal napi ritmusát mérte fel kérdőívekkel, majd hozta azt összefüggésbe testtömegükkel. Azok a fiatalok, akik hajlamosak voltak később kelni, az estéjük meg belenyúlt a késő éjszakába, másfélszer nagyobb eséllyel voltak túlsúlyosak, mint a korán ébredők - írják Maher és társai az amerikai Sleep című szaklapban. Napirendjük során csak feleannyi időt töltöttek mozgással, és csaknem háromszor annyit ültek képernyő előtt, mint az utóbbiak.
A kutatók az utóbbi években megállapították, hogy a keveset alvó fiatalok egy sor egészségügyi problémával szembesülnek - fejtette ki Maher. A most vizsgált két csoport alvásmennyisége azonban gyakorlatilag nem különbözött, ez pedig azt jelenti, hogy
a napirend az alvásmennyiségnél is fontosabb.
Testsúly szempontjából az idő eltöltése a döntő. A későn fekvők-kelők
csoportja átlagosan napi fél óra mozgást cserélt le ülésre, illetve az ujjak billentyűzeten való mozgatására. Ismert, hogy a fiatalok természetes napirendje eltér a kisgyermekekétől és a felnőttekétől, így teljesen normális dolog számukra, hogy sokáig fennmaradnak - magyarázta Maher. Hozzátette: csupán
az kedvezőtlen, hogy ez a ritmus gyakran egészségtelen viselkedéssel jár.
Dani Erika / MTI