Erőss Zsolt lavinabalesete, illetve ampitációja utáni felépülését, majd az ezt követő újabb csúcstámadásokat mutatja be A Hópárduc talpra áll című dokumentumfilm, amelyet péntektől vetítenek a hazai mozikban.Erőss Zsolt,
a Mount Everestet elsőként meghódító magyar hegymászó 2010. január 2-án balesetet szenvedett a Magas-Tátrában, sérülései miatt jobb
lábát térdtől amputálni kellett.
A nem rég elkészült, négy országban - Nepál, Kína, Ausztria és Magyarország - 18 hónapon át forgatott dokumentumfilm,
A Hópárduc talpra áll bemutatja a kórházban töltött napokat, a rehabilitációs tornákat és edzéseket, az első lépéseket a műlábbal, a családjával töltött pillanatokat, valamint az újabb megmérettetésre való felkészülést a hegyen. Erőss Zsolt ugyanis
már a kórházi ágyán elhatározta, hogy szeptemberben nekivág a Himalájának egy újabb 8000 méter fölötti csúcs meghódítására.

- A genetika és a sok munkával elért eredmények adták együttesen az erőt a talpra álláshoz - fogalmazott Erőss Zsolt csütörtökön, a mozgókép sajtóvetítése után. A Cso-Oju megmászásakor még mindkét lába gyengébb volt, és a csonk sem volt jó, de érezte, hogy szépen halad és a "rehabilitációs" túra nagy tapasztalatot jelentett. Ez év májusában a Lhoce csúcsának elérésével pedig
megmászta kilencedik nyolcezres csúcsát. Sokak számára példa lett az a kitartás és erő, amellyel küzdött a "teljes" élet lehetőségéért, ehhez pedig neki a hegymászás is hozzátartozik.
- Erőss Zsolt egyszerű gondolkodású ember, aki soha nem esik pánikba – fogalmazott Tősér Ádám, a film producere. A stáb követte Erősst az egyre nehezebb terepeken, végül a Nepál és Tibet határán fekvő, 8201 méter magas Cso-Oju expedícióra is.
Erőss Zsolt 1968-ban született Csíkszeredán. A hegymászással 13 éves korában ismerkedett meg, első túrái a Békási szoros szikláira vezettek. Édesanyjával és testvérével
20 éves korában telepedtek át Magyarországra, ahol sokáig ipari alpinista munkákból élt.
Videó - Az indtáshoz kattintson a képre!
Mivel a volt Szovjetunió területén található mind az öt 7000 méter fölötti hegycsúcsot megmászta, egyetlen magyarként kiérdemelte a "Hópárduc" címet. Tagja volt az első Magyar Mount Everest Expedíciónak 1996-ban, de a csúcsot végül hat évvel később, 2002-ben sikerült meghódítania. A Földön található tizennégy 8000 méter fölötti hegycsúcsból már kilencet elért.Váczy Laura
Forrás: MTI; Facebook