A világhírű brit szakács - akit leginkább a televíziós főző- és életmód műsorokból ismerhettünk - politikai fronton is felvette a kesztyűt az elhízással szemben. Nyílt levélben fordult Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárhoz az elhízás elleni harc előmozdításáért, mert szerinte nagyobb figyelmet kellene fordítani a táplálkozástudományra és a helyes élelmezésre.A világhírű séf az ENSZ
krónikus, nem fertőző betegségekkel foglalkozó magas szintű - mind a 193 tagállam részvételével megtartott - tanácskozása alkalmából fogalmazott meg nyílt levelet Ban Ki Munnak. Ebben azt írta, hogy az egészségügyben dolgozó
minden alkalmazottnak táplálkozási oktatásban kellene részesülnie, és ismernie kellene a helyes élelmezést, hogy "az elhízás elleni küzdelem élharcosaivá válhassanak. Ön talán nem ismer engem, de most már sok éve iskolákban és közösségekben dolgozom, kapcsolatban vagyok az amerikai, a brit és az ausztrál kormánnyal, hogy küzdjek az elhízás-járvány ellen, amely gyerekeink életét fenyegeti" - írta.

Jamie Oliver - akinek termékkategóriáját kiemelten forgalmazzák a magyar
Spar üzletekben is - korábban
Food Revoluton elnevezéssel internetes petíciót indított jobb iskolai menzát és kedvezőbb egészségi kilátásokat követelve. Elhízás elleni hadjárata a brit
iskolai konyha javításával kezdődött, majd átterjedt az Egyesült Államokba, ahol az ország "legelhízottabb" településén forgatott figyelemfelkeltő televíziós műsort. "Az emberek még mindig nem ismerik fel, hogy nem csak a fejlett országok problémájáról van szó, hogy a túlsúly és a kövérség több halálesetért felelős, mint az alultápláltság" - fogalmazott a híres séf.
Az ENSZ Közgyűlése keretében tartott tanácskozáson Ban Ki Mun sürgette, hogy háruljon ugyanolyan figyelem az egészségre, mint annak idején - megjelenésekor - az AIDS-re. "A krónikus, nem fertőző betegségek fenyegetést jelentenek a fejlődésre, különösen a szegényeket és a kiszolgáltatottakat sújtják, még mélyebbre taszítva őket a szegénységben" - hangsúlyozta az ENSZ-főtitkár.
A krónikus, nem fertőző betegségek évente mintegy
36 millió ember halálához vezetnek, és a Gazdasági Világfórum számításai szerint az elkövetkezendő 20 évben hozzávetőleg 30 trillió fontnyi (9900 trillió forint) veszteséget okoznak a világgazdaságnak. Két évtizeden belül már évi
52 millióra emelkedhet a krónikus, nem fertőző betegségek számlájára írt halálesetek száma - taglalta az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
A közgyűlés deklarációt fogadott el a krónikus betegségek okozta gazdasági és társadalmi terhek elismeréséről, de meghatározott célokat nem állított fel azok csökkentésére. A tanácskozáson elhangzott vélemények szerint ugyan nagy figyelem hárult ezekre a betegségekre, de hiányzik a cselekvés iránti elkötelezettség. "Mindenki arról beszél, mit tett eddig. Arról nem tesznek említést, mit kellene tenni és milyen ára lesz" - mondta az atlantai Emory Egyetem egyik közegészségügyi professzora.
Hazánkban is elkelne a hasonló törekvés?Magyarországon szintén problémát jelent a táplálkozással

kapcsolatos
információhiány, valamint a rengeteg
tévhit. A gyermekkorban
megszokott helytelen táplálkozás során hamar bekövetkezik az elhízás állapota, ami felnőttkorban krónikus betegségekhez vezet. Ilyen a szív- és érrendszeri megbetegedés, a cukorbetegség vagy épp az ízületek problémái, a magas vérnyomás. Ezek a betegségek - hacsak nem genetikai eredetűek -
elkerülhetőek lennének, ha már az óvodai és iskolai étkeztetésben is figyelemmel lennének ez iránt.
Természetesen hazánkban is megindultak néhány éve a törekvések, hogy az iskolai büfékben túlsúlyban legyenek az egészséges ételek, azonban
a menzás étkeztetésben alig tapasztalható változás. Az otthoni koszt meghatározásában pedig általában a szülők pénztárcája a mérvadó, és mint tudjuk, az egészségtelen ételek olcsóbban kihozhatók a konyhapénzből.
A szülők többsége törekszik a helyes étrend kialakítására, azonban sok helyen merül ez ki annyiban, hogy a gyerek minden nap eszik zöldségfélét vagy gyümölcsöt, de a főétkezésen nem változtatnak. Ez azonban vajmi kevés, miközben csupán
apróbb változtatásokkal sok mindent el lehetne érni. Ha csak az elkészítés módjában vetnének be új eljárásokat - mint például a bő olajban való sütés, vagy a lisztes rántás elkerülése -, máris sokat tennének gyermekük és családjuk egészségéért!
Dani Erika / MTI