A Gönczi Gábor által alapított Smile Showtime Band az idén ünnepli fennállása 20. évfordulóját, aminek kapcsán már jubileumi koncertet is tartottak a Müpában. Ám a jelmezes showműsor decemberre nagyszabású Syma koncerttel is készül, melyen legújabb slágerük ősbemutatóját is megtartják majd.
A képek kattintással nagyíthatók!
A
Smile Showtime Bandet Gönczi Gábor, az RTL Klub Fókusz című műsorának házigazdája, szerkesztő-műsorvezetője, a Szombat Esti Láz című showműsor, valamint a József című Webber musical népszerű szereplője alapította 1991-ben.

A formáció
| A Smile Showtime BigBand rendszeresen megtekinthető állandó, teltházas klubjaiban (pld. Symbol Budapest), ahol híres zenészbarátaik is rendszeres vendégek a színpadon. Énekelt velünk Gáspár Laci, Tóth Vera, Tóth Gabi, Fenyő Miklós, Somló Tamás, Komár Laci, Csonka Pici, Falusi Mariann, Vágó István, Roy és Ádám, Tabáni István, Nagy Feró, Groovehouse Judy és a Hooligans is. |
2011-ben ünnepli fennállásának 20. évfordulóját. A
11 fős exkluzív élőzenei produkció egyedi hangzását a négytagú fúvósszekciónak és három szóló énekesének köszönheti, évi közel 100 fellépéssel az ország egyik legkeresettebb rendezvényzenekarának számít.
Az egész
estét betöltő, élő show műsor minden este megújul, a hangulathoz és alkalomhoz illő színpadi jelmezeket és látványos színpadképet jól kombinálják az élőben rögtönzött vicces átvezetésekkel. A show közben a zenekar a tánctérre költözik és felelevenítik a legismertebb magyar és külföldi, oldies-, latin-, diszkó- és házibuli slágereket.

A kosztümös show közben életre kel Elvis, majd megelevenedik a
Beatles, a karácsonyi szezonban pedig az országban egyedülálló,
Smile Karácsonyi Különítmény is színpadra lép.
Gönczi Gábi egyfelől a Fókusz műsorvezetője, színpadon azonban kíméletlen közönséghajcsár. Csak akkor elégedett, ha tele a táncparkett, vendégei általában berekedve, bedurrant vádlikkal hagyják el a terepet. Ezen kívül
Elvis imitációja egyedülálló – a The Washington Post szerint "életre szóló élmény".

Most pedig megjelent a Smile Rock Circus feat Heincz Biga legújabb slágere. - "
Nem én leszek, aki
neked reggelit készítek…", hangzik a refrén, s ki ne érezte volna még, hogy nem kell mindig az "igazi", néha nagyon is jól jön az "alkalmi", és ez nemcsak az áruházra igaz... Vannak rockzenekarok, ahol ez az érzés nemcsak egy éjszaka vagy egy buli, sokkal inkább egy korszak. Örülünk hogy így éltünk, örülünk, hogy túléltük… - fogalmaz a
Nem én leszek című új sláger kapcsán
Csikós Balázs, Smile Rock Circus zenekarvezetője.
- A nagy sikerrel futó Smile és barátai koncertsorozatból készült
Hantaboy című slágerünket nagy sikerrel adták a rádiók. A sorozat következő eleme a
Nem én leszek című dal, már rég itt volt a butykosban valahol, reméljük most ott lesz az éterben is! A dal ősbemutatója
2011. december 26-án lesz a Syma Csarnokban! Fogadjátok szeretettel – invitál minden zenerajongót Csikós.
Tréfa NikolettaKépek: www.smile.hu