Folytatódik az ittasan súlyos közúti balesetet okozó Stohl András elleni büntetőper másodfokú tárgyalása kedden a Pest Megyei Bíróságon. A színész-műsorvezetőt korábban, első fokon két év négy hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték.
A balesetStohl András 2010. május 8-án hajnalban, a Budapestről Fót felé vezető úton gépkocsijával áttért a szemközti sávba és ott összeütközött két szabályosan közlekedő autóval. A balesetben négyen sérültek meg, az egyikük súlyosan. A baleset után a színész elhagyta a helyszínt, ezért a rendőrök még aznap, otthonából előállították.
Az eset körülményeiStohl András vérében később alkoholt, vizeletében tiltott pszichotróp anyagot is kimutattak. Az ügyészség súlyos testi sértést okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntettével vádolta meg Stohlt, ezt később - az orvosszakértői véleményre alapozva - maradandó fogyatékosságot okozó egészségkárosodás minősítésre változtatták.
A színész a baleset előtt az alkohol mellett kokaint is fogyasztott, de ez nem volt a vád tárgya, mert Stohl András vállalta az úgynevezett elterelést, vagyis azt, hogy megelőző, kezelő vagy egyéb jellegű foglalkozásokon vesz részt.
Az ítéletA Budakörnyéki Bíróság 2011. március 31-én hozott első fokú ítéletében két év négy hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte a színészt, mellékbüntetésként 5 évre eltiltotta a járművezetéstől, 3 évre pedig a közügyek gyakorlásától.
A folytatás felfüggesztett is lehet?A védelem fellebbezése után a másodfokú tárgyalás június 21-én kezdődött meg a Pest Megyei Bíróságon. Azonban, míg a vád többek közt arról szólt, hogy az egyik sérült – Kazincz Pál – maradandó egészségkárosodást szenvedett, mert az egyik lába valamivel rövidebb lett, mint a másik, ezzel szemben most úgy tűnik, mindez nem igaz. A Blikk a múlt héten ugyanis nyilvánosságra hozott egy - még - titkos dokumentumot, mely szerint a legújabb orvos-szakértői vizsgálat értelmében az idős úrnál az éltes kor és a gyermekkori gerincferdülés okozza a testi elváltozást, nem pedig a baleset.
Stohl András ügyvédje, Dr. Ruttner György szerint ők még nem kapták meg ezt a hivatalos dokumentumot, de ha az orvos-szakértő úgy foglal állást, hogy az idős embernek nincs maradandó sérülése, akkor a vád módosulhat, és a büntetés legfeljebb három évig terjedő szabadságvesztés lehet. Ráadásul ez lehetségessé tenné a felfüggesztett szabadságvesztést is. A védő több indítványt terjesztett elő, illetve a vádlott egészségi állapotára vonatkozó és elmeorvosi véleményeket nyújtott be. Ezek megvizsgálása érdekében a bírói tanács szünetet rendelt el, majd a tárgyalást szeptember 6-ára napolta el. Erre a tárgyalásra a bíróság az Igazságügyi Orvosszakértői Intézettől újabb szakértői véleményeket szerez be.
Stohl az X-Faktort vezeti legközelebb?Az RTL Klub a baleset napján - tavaly májusban – az esettel, valamint a tavalyi X-Faktorral kapcsolatban a következő közleményt adta ki:
„
Az RTL Klub megdöbbenéssel értesült arról, hogy Stohl András ma hajnalban autóbalesetet okozott. Stohl András a mai napon értesítette a csatornát, hogy a történtek miatt nem vállalhatja az ősszel induló X-Faktornak, Európa egyik legrangosabb zenei tehetségkutatójának műsorvezetését. Az RTL Klub egyetértett és elfogadta a műsorvezető döntését. A csatorna mielőbbi gyógyulást kíván a baleset sérültjeinek.”
Nos, azóta eltelt másfél év, elindult az új X-Faktor, és az is előfordulhat, hogy András rövidesen felfüggesztett kap. A szóbeszéd szerint pedig a színész újra lehetőséget kaphat az RTL Klubtól. Könnyen előfordulhat ugyanis, hogy amennyiben a szeptember hatodikai tárgyaláson felmentik a színművészt, visszatérhet a képernyőre, hogy Ördög Nóra partnere legyen az X-Faktorban. A felvetések szerint ugyanis nem véletlen, hogy Nóri az új szériában - Sebestyén Blázs helyére - nem kapott új műsorvezető társat maga mellé, így többen feltételezik, hogy a csatorna „kivár”.
Ám akármi is lesz a folytatás, a holnapi tárgyalás nagy fordulatokat hozhat Stohl András életében.
Tréfa Nikoletta / MTI
Fotók: rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence