Az érettségi vizsga idején a diákok legnagyobb része mindössze 18-19 éves, tehát épphogy csak átlépik a nagykorúság határát. Érettségivel a kezükben, nagykorúként ballagnak el az iskolából, de ez még nem garancia arra, hogy egyik pillanatról a másikra képesek ehhez méltóan folytatni az életüket.Ahhoz, hogy valaki elmondhassa magáról, „Felnőtt vagyok!”, nem elegendő a korhatár átlépése, vagy az érettségi vizsga letétele. Egy 18 éves fiatalnak még rengeteg élettapasztalatot kell gyűjtenie, amelynek csak egy részét sajátíthatja el az iskolai évek alatt. Tisztában van a társadalmi elvárásokkal és a közösségi viselkedés szabályaival, de az élethelyzetek többségét csak elméletben ismeri.
Az iskolában manapság kevésbé tapasztalható a hierarchia. A tanárok többségének csak hiú ábrándként lebeg a szeme előtt, hogy diákjaik felnéznek rájuk és tisztelik a tekintély fogalmát. A szidás legtöbbször süket fülekre talál, extrém helyzetben visszabeszélés, gúnyolódás a következménye. Pedig ekkor lenne ott az alkalom arra, hogy megtanulják helyesen kezelni a konfliktusokat. Ehhez képest - jó esetben - bekerülnek egy munkahely jól szabályozott korlátai közé, ahol megalázva érzik magukat főnökök és idősebb munkatársak által. Ahol nap, mint nap elszenvedhetik az érme másik oldalán való lét „előnyeit” - már ha egyáltalán sikerül állást találniuk.
Kevés olyan tinédzser van, aki 18 évesen tisztában
van azzal, hogy mivel szeretne foglalkozni, milyen szakma elégítené ki karriervágyát. Rendszerint csak azt tudják, hogy sok pénzt akarnak keresni. Ugyanakkor, akik dolgoznak az iskolaévek alatt, és diákmunka keretében vérrel-verejtékkel szedik össze a számukra szükséges összeget arra, amit a szülők nem finanszíroznak, általában jobban becsülik a munka intézményét. Minél több ágazatban próbálják ki a tehetségüket, annál több fogalmuk lesz arról, hogy milyen szakmában lesznek képesek nagyot alkotni. Akik viszont mindenféle tapasztalat nélkül kerülnek be egy-egy munkahely falai közé, azoknak valószínű, hogy hosszabb utat kell bejárniuk, míg megtalálják önmagukat, ill. álmaik állását. Így persze nem is csoda, hogy manapság nagyítóval kell keresni azt a fiatalt, aki megmarad az első munkahelyénél: aki elköteleződik, megjárja a ranglétrát, és onnan búcsúztatják a nyugdíjba vonulás napján.
A mai világba - ahol még a tapasztalat és a gyakorlat is ritkán eredményez ésszerű döntéseket, vagy épp hosszú távú munkahelyet - nem is lehet elvárni egy 18-19 éves fiataltól, hogy képes legyen a saját sorsát illetően önálló, felelős döntést hozni. Éppen ezért vannak országok, ahol számos évvel kitolták a felnőtté nyilvánítás időpontját, és ahol ezt az eseményt széles körű tájékoztatás övezi. Azonban az itthoni fiataloknak is tudniuk kellene, hogy már nem szaladhatnak anyuhoz és apuhoz, ha bűnt követtek el. Saját tetteikért szigorúan vállalniuk kell a következményeket, és nem csak jogi értelemben, hanem egyéb területeken is. Akár egy párkapcsolatban is adódhatnak afféle helyzetek, amelyre bizony tudni kell megoldást keresni és találni. Tehát érdemes elgondolkodni azon, hogy vajon egy fiatal számára mennyire jelenti az érettségi szimbóluma egyben az életre való érettséget? S a környezetükben kik azok, akik segíthetnek a kezdeti időszakban egyenletessé tenni számukra a talajt, hogy ne váljanak munkájukba beleunt, párkapcsolatukban megkeseredett felnőtteké?
Dani Erika
Fotók: Dreamstime 
