Ma két holttestet találtak Budapesten, a XVI. kerületi Köztársaság útján. Az első feltételezések szerint öngyilkosságok történtek, ám már valószínűsíthető, hogy a két embert megölték. Ezen kívül a csepeli erdőben tegnap este négy elásott holttestre bukkant a rendőrség. Őket valószínűleg élve temették el!A
Budapest utcáin ma talált halottakat valószínűleg megölték, s a feltételezett elkövető öngyilkos lett. A kettős gyilkosság egyik áldozata a Köztársaság útja és a Béla utca sarkán fekszik, a másik a Köztársaság útján. A környéket a helyszínelés miatt lezárták. Az MTI úgy tudja, a feltételezett elkövető felakasztotta magát, a holttestét Fóton találták meg. A rendőrség későbbre ígért tájékoztatást az ügyben.
Ezen kívül ma fejezték be a rendőrök a helyszínelést a tegnap este - csütörtökön – a csepeli erdőben talált négy elhantolt holttest ügyében. A Budapest XXI. kerületének egy elhagyott, erdős területén talált áldozatokat valószínűleg megölték, ugyanis Bartha László, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szóvivője közlése szerint
emberölés bűncselekménye miatt indítottak nyomozást. Hozzá tette: a halál pontos okát, idejét, körülményeit igazságügyi orvos szakértő bevonásával vizsgálják.
Sajtóinformációk szerint egy szerb uzsorás gyanúsítható a négyes gyilkossággal;
a férfi élve ásta el áldozatait, akiktől pénzt követelt. A Magyar Nemzet újságírójának csütörtök éjjel sikerült megszólaltatnia azt az erdélyi fiatalembert, aki - állítása szerint - megszökött a bűnözőktől -
ő vezette nyomra a rendőröket, miután kiásta magát a gödörből, amelybe nyakig betemették. Elmondása szerint a szerb férfi kicsalta őt az erdőbe, ott egy hajléktalan házaspár segítségével fojtogatni kezdték, majd egy előre megásott gödörbe nyakig eltemették, a bankkártyáját pedig elvették, hogy arról pénzt vegyenek le.
Az MTI tudósítója péntek délelőtt a holttestek megtalálásának a helyszínéről azt jelentette, hogy a - feltehetően a holttesteket rejtő - gödröket munkagép segítségével már feltöltötték, jól látszanak a gép által hagyott keréknyomok. Az áldozatokat a nyomok szerint mintegy 25 négyzetméternyi területen áshatta el a tettes. A helyszín távol esik az aszfaltozott utaktól, az oda vezető földutak mellett illegális szemétlerakóhelyek vannak. Az is jól látszik, hogy nemrégiben a szemetes területen több autó megfordult, a fű le van taposva.
Forrás: MTITréfa Nikoletta
Fotó: MTI