Tarolás Vágó új vetélkedőjébenVágó István új vetélkedőjében, az ÁtVágóban már a második napon három és fél millió forintot vitt haza egy játékos. A kecskeméti férfi ezzel az összeggel megdöntötte a STORY4 történetének eddig kifizetett legmagasabb nyereményét.
Fergetegek és különcök a Csillag SzületikbenA hétvégén elindult Magyarország egyik legszínesebb tehetségkutató showműsora. A megújult zsűri már most rengeteg tehetséges versenyzőt továbbjuttatott a következő fordulóba. A színpadra lépők közt volt rapper, operaénekes, táncos, énekes, együttes, akrobata és portréalkotó is.
Kaland, humor, romantika, akció!
Fergeteges Cool programok az ünnepi hétvégénVáltozatos programokkal, illetve premierek sorával várja az ünnepi hétvégén a nézőket a Cool. A kínálatban a Csillag Születik háttérműsora, a szombaton induló CSISZ mellett családi mozik, humor, romantika és akció szerepel.
Elvált a férjétől Oszter Alexandra (Videó!)Az RTL Klub Csak Csajok című műsorában először beszélt megromlott házasságáról és válásáról Oszter Alexandra. A színésznő az exkluzív bejelentést akkor tette, amikor a műsorvezető, Ördög Nóra megkérdezte, a férje köszönti-e őt a Nőnapon.
Barátok közt 6000!Március 7-én, szerdán újabb mérföldkőhöz ér az immáron 14. éve futó Barátok közt. Ekkor kerül adásba ugyanis a sorozat 6000. epizódja. A készítők ajándékkal készülnek a nézőknek.
Meglett az első játékos, aki megnyerte a műsor fődíját!Utazásra költené a 25 milliót a Maradj taplon! nyerteseÖt hónap után, a műsor február 29-i adásában végre gazdára talált a Maradj talpon! fődíja. A szerencsés nyertes, Bajorfi Ákos az m1 kvízműsorának történetében elsőként távozhatott 25 millió forinttal a játékból. A győri születésű ügyvéd elsőként a Transzszibériai expresszre váltana jegyet a nyereményből.
Új műsorok a TV2-n!A TV2 tavasszal új tematikus műsorokkal bővíti kínálatát. A megújulás jegyében az átalakulni vágyó hölgyek Lakatos Márkkal szépülhetnek az
Én is szép vagyok című műsorban, míg a
Másodállásban álmaik szakmájában próbálhatják ki magukat a sztárok.
Az RTL Klubot „kicserélik”Az RTL Klubon a Barátok közt, a Híradó és a Fókusz kivételével teljesen új műsorokat láthatnak majd a csatorna nézői. A jövő héttől ugyanis teljesen megújul a programstruktúrája, így visszatérő sorozatok és új, saját gyártású műsorok kerülnek porondra.
Kiakadt Eszenyi állkapcsa: nevettek rajta a nézőkSzörnyű balesetek tarkították Magyarország egyetlen színidirektor-asszonyának pályafutását. Eszenyi Enikő nevetve mesélt D. Tóth Krisztának egyik legdrámaibb balesetéről, pedig akkor a színpadon ájult el a fájdalomtól.
Amikor Christina Ricci stewardessnek áll... Új sorozat-őrület közeleg!„A legjobb új TV dráma” kategóriában jelöltek az idei People’s Choice díjra a FEM3 legújabb sikersorozatát. A Pan Am egy amerikai sorozat, mely csupán 2011-ben készült, s mely azóta már megannyi rajongói őrületet váltott ki. A TV2 női csatornája február 19-étől tűzi a műsorára!
Jön a Megasztár! – Szavazás máris!Az ország egyik legnépszerűbb műsorvezető párosával indul a TV2 hamarosan képernyőre kerülő tehetségkutató műsora. A Megasztár színpadán újra együtt Liptai Claudia és Till Attila. Ugyanakkor az még nem dőlt el, hogy a Megasztár-plakát milyen is legyen. A közönség tetszésnyilvánítását kérik!
Háztetőn landolt az autóHáztetőn landolt egy autó Kaliforniában - az épületben lakók nem kis riadalmára. Ráadásul az autó lopott volt, és a sofőr félmeztelenül távozott a tetőről. Igaz, nem jutott messzire.
Aranyos hír: más-más évben született az ikerpárEltérő évben született egy ikerpár az Egyesült Államokban. Bár a vajúdás elég hosszú volt, de azért nem tartott egy évig. A minneapolisi, kétpetéjű ikerpárból a fiú lett az idősebb.
Garas Dezső: az utolsó interjú - Unokája Down-kórosA Kossuth-díjas Garas Dezső halála előtt két héttel D. Tóth Krisztának adta utolsó interjúját. A színművész a DTK Show-ban őszintén beszélt a család fontosságáról, a szeretetről, az elfogadásról, és Down-szindrómás unokájáról, aki bearanyozta a nagypapa életét.
Stahl: Halálesetek miatt nem várj a karácsonytÉdesapja és imádott nagynénje halála óta nem szereti a szentestéket Stahl Judit - a népszerű műsorvezető D. Tóth Krisztának vallotta meg, miért nem várja már a szeretet ünnepét. Az üzletasszonnyá lett tévés a DTK Show-ban arról is beszél, miért szerepel a kislánya a főzös műsorában, és miért tiltakozott ez ellen sokáig.
Jakupcsek és Csiszár: nem csak a képernyőn szeretik egymást!Jól összeszokott párosként láthatjuk az m1-en Jakupcsek Gabit és Csiszár Jenőt, de a
Magyarország, szeretlek! műsorvezetői nemcsak a tévében ragaszkodnak egymáshoz, hanem a magánéletükben is. A pár D. Tóth Krisztának vallott a különleges kapcsolatról.
Tarány Tamás esett ki az X-Faktor párbajánA fináléhoz közeledve tegnap este már csak négyen állhattak az X-Faktor színpadára, hogy meggyőzzék a mentorokat és a nézőket: ott a helyük a legjobb három között. A verseny azonban Tarány Tamás számára befejeződött.
Hej, azok az ittas vezetők!Mobil alkoholszonda-állomásnak hajtott ittasan egy férfi az Egyesült Államokban. Ezzel párhuzamosan lemondott kedden az amerikai légügyi hatóság (FAA) igazgatója, miután a hétvégén a "szembejövő sávban" kocsikázott és ittas vezetés miatt vették őrizetbe.
Semmit nem változtak: újra összeállt a 20 éves Família Kft!Bár tévés műsora megszüntetésével kirántották alóla az egyik lábát, továbbra is csak nevében érzi magát Csonkának az ország Picije. Csonka András őszintén beszélt pályafutása kiemelkedő és mások által „lecikizett” szakaszairól, édesanyja elvesztéséről, és az éppen 20 évvel ezelőtt elindult Família Kft-ről, amelynek országos ismertségét köszönheti. „Régi családja” pedig mellé állt!
X-Faktor: már csak négyen maradtak versenybenMár csak öten voltak versenyben az RTL Klub népszerű tehetségkutató showműsorának szombati adásában. Az X-Faktor színpadától azonban valakinek most is búcsút kellett vennie, aki ezúttal a legfiatalabb versenyző, a 16 éves Kováts Vera volt.
A Barátok közt sztárját kiraboltákMég ki sem fújhatta magát Mérai Kata a csütörtök este a Bazár klubban megtartott Mérai Kata és a JAJQ - MONTÁZS lemezbemutató koncertje után, amikor arról értesült, hogy kirabolták. A betörés miatt tegnap helyszínelők vizsgálódtak a színész-énekesnőnél.
Benny Hill nem jött össze Gálvölgyinek, bár mindketten loptakGálvölgyi János a Prizma TV Light Night felvételén többek között arról mesélt, hogy rengeteget tanult Benny Hilltől, valamint van, amitől szerencsésnek érzi magát, és elmondta miért is nem hisz a főiskolai felvételi rendszerben. A műsor vendége lesz még a ma esti adásban az X-Faktoros - immár „ledér” - Rocktenors és a Miló Vikinek udvarló VV Shadi is.
Takács Nikolas ismét az X-Faktorban – Duettversenyt is hirdet!A tavalyi X-faktor finalistája Magyarországon először december 3-án adja elő új duettjét Portugália legsikeresebb énekesnőjével, Aureával. A "Where Is The Love"-ot külföldön októberben mutatták be, itthon pedig az X-faktor műsorában kerül először színpadra.
Duplázott szerencse: másodszor nyert egymillió dollártHárom éven belül másodszor nyert egymillió dollárt - mintegy 230 millió forintnyi összeget - sorsjeggyel egy férfi az Egyesült Államokban. Az 50 éves apa már a három évvel ezelőtti nyereményéből is bőven tett félre későbbre.
Takács Nikolas ismét az X-Faktorban – Duettversenyt is hirdet!A tavalyi X-faktor finalistája Magyarországon először december 3-án adja elő új duettjét Portugália legsikeresebb énekesnőjével, Aureával. A "Where Is The Love"-ot külföldön októberben mutatták be, itthon pedig az X-faktor műsorában kerül először színpadra.
Miklósa Erika egy baleset következtében lett világsztárEgy szerencsétlen balesetnek köszönheti páratlan karrierjét a világhírű magyar énekesnő. Miklósa Erika, a New York-i Metropolitan Opera sztárja szabadidejében asszonytornát tart egy Fejér megyei zsákfalu lakóinak, és közben a jövő évi maratonra készül.
Geszti Péternek nem maradt montoráltja (Fotók!)Az X-Faktor 2011 7. élő show-jában - melyre egyéni produkciókkal és duettekkel készültek az énekesek - Tarány Tamás és a Rocktenors párbajozott. A verseny további részétől pedig a gyakorlott párbajozóknak, Geszti Péter csapatának kellett búcsúznia.
Harry Potter írója: „a kislányomat zaklatta a sajtó”
…Avagy sztárok bevonásával folyik a brit sajtószabályozásÖtéves kislányát zaklatva próbált a Harry Potter-könyvek szerzőjének közelébe férkőzni a bulvársajtó - egyebek mellett ez hangzott el az utóbbi évtizedek legsúlyosabb nagy-britanniai sajtóetikai botránya után elrendelt átfogó vizsgálat tegnapelőtti meghallgatásán.
Szünetel a Barátok köztMagyarország vezető hazai gyártású televíziós sorozata kapcsán a készítők úgy döntöttek, hogy a sorozatot – illetve annak résztvevőit – az idén téli szünetre küldik. A sorozat három hetes szünetet követően január elején kerül majd ismét képernyőre, s már az is tudható, hogy addig milyen műsorok veszik át a helyét.
Gönczi Gábor „mosolya” 20 éves - „Nem én leszek”A Gönczi Gábor által alapított Smile Showtime Band az idén ünnepli fennállása 20. évfordulóját, aminek kapcsán már jubileumi koncertet is tartottak a Müpában. Ám a jelmezes showműsor decemberre nagyszabású Syma koncerttel is készül, melyen legújabb slágerük ősbemutatóját is megtartják majd.
Féléves „filmsztár”: Rambótól A KeresztapáigMég csak féléves egy brit fiúcska, de máris olyan klasszikus filmek jeleneteiben kapott főszerepet, mint a Gorillák a ködben, az Ideglelés (A Blair Witch Project), A hetedik pecsét, a Tizenkét dühös ember, a Harmadik típusú találkozások, A remény rabjai, A hátsó ablak vagy A 8. utas a halál.
Jövőhéttől új sorozat az RTL KlubonNovember végétől az RTL Klubon láthatnak először a hazai nézők görög sorozatot. Az éden titikai (Ta mystika tis Edem) jövő pénteken indul, s benne nyolc főhős életét követhetik nyomon a sorozatrajongók. A színészek magyarhangjait olyan nagy nevek adják, mint például Pikali Gerda, Menszátor Magdolna vagy épp Koroknai Géza.
Gabriela Spanic különös családi titkot meséltAki eddig nem tudta, hogy ki az a Gabriela Spanic, az az elmúlt hetekben már biztosan megtudta, hiszen a latin-amerikai szappanopera sztár Magyarországra érkezésével voltak tele a kereskedelmi csatornák. Ebből a Prizma TV se maradhatott ki; náluk jártakor pedig az is kiderült, hogy a színésznő élete fordulatosabb, mint egy szappanopera.
Íme, a Csillag Születik új műsorvezetője – Jelentkezhetsz Kiscsillagnak!Tavasszal ismét jelentkezik az ország egyik legnépszerűbb tehetségkutató showműsora, a Csillag Születik. A műsornak azonban ezúttal rendhagyó módon női műsorvezető párosa lesz: Ördög Nóra "maradt", ám partnere ezúttal a Való Világ 5. szériájának műsorvezetője, Lilu - azaz Kovalcsik Ildikó - lesz. De hogyan működik majd együtt a két nőci...?
Wolf Kati új lemeze most már tényleg debütálBár a Vár a holnap már hónapok óta reklám-betétdalként hallható, valamint az X-Faktor színpadán is elénekelte legújabb slágerét az Eurovíziós Dalfesztivál döntőse, ám az azonos címen megjelenő lemez majd csak november 21-én kerül a boltokba.
Dühöngő és szószátyár a magyar zenészZorán rengeteget tud néha beszélni, hajlamos a dühöngésre és remek a humora. A tizedik arénakoncertjére készülő sztár titkait felesége, Hegyi Barbara fedte fel a DTK Show felvételén. A színésznőről pedig az derül ki, mivel vette le a lábáról Zoránt, pontosabban először az énekes tinédzser lányát.
Újabb búcsú az X-Faktor színpadánA díjnyertes dalok éjszakáján Bagosi Alexának fejeződött be a verseny az X-Faktor 2011-ben. A 21 éves debreceni tehetségnek Lil C-vel kellett párbajoznia. Alexa kiesése pedig sokaknak okozott legalább olyan nagy meglepetést, mint az előző adásban az Apollo23 távozása.
Újra szobabölényt tartanakEgy kanadai házaspár házi kedvence megközelítőleg 900 kiló: bölényüket az otthonukban tartják és személyautójukban is magukkal hordják. Igaz, esetükben a mostani nem az első „házióriás”, hiszen kedvencük „elődje” egy 725 kilós névrokon volt.
Nagy Sanyi cápák közt is jótékonyNagy Sanyi ismert televíziós műsorvezető, azonban kevesen tudják róla, hogy vagány külseje nagyon is érző lelket takar. Sanyi minden olyan kezdeményezés mellé áll, amely segíteni próbál a rászorulóknak.
Szulák Andrea: Nem maradt kiéletlen vágy bennemA tévéképernyőről eltűnt Szulák Andrea, de saját bevallása szerint most váltak valóra kisgyerekkori álmai. Végre azt csinálhatja, amit legjobban szeret: énekel és színpadon játszik – árulta el az egy év híján három évtizede a pályán lévő énekesnő D. Tóth Krisztának.
Justin Bieber apa lett?Apasággal vádolja a 17 éves Justin Biebert egy fiatal amerikai nő. A 20 esztendős Mariah Yeater állítása szerint egy tavalyi koncerten esett meg: a színpad mögött találkozott a kanadai tini-popsztárral, aki vadul magáévá tette.
Ez a Csernus már nem az a Csernus…Avagy Csernus Imre átírta elsőként megjelent könyvét
Csernus Imre pszichiáter átdolgozta, illetve továbbfejlesztette, "felülírta" első, Drogma című könyvét, amely immár békességet sugároz, s mint mondja, így hatékonyabb segítséget nyújthat a szenvedélybetegeknek.
Malek Miklós, Steiner Kristóf és Cristofel „egy kalapban”A péntek esti Light Night vendége lesz az X-Faktor mentora, Malek Miklós és Gyurcsík Tibi, - aki elsőként búcsúzott a tehetségkutatótól -, valamint Steiner Kristóf és VV Cristofel. A műsorból többek között kiderül, hogy Malek Miklós miért nem lett rendező és miért mondott először nemet az X-Faktorra.
Allergiája és gyógyszerei miatt 50 évet öregedettEgy hónap leforgása alatt ötven évet öregedett egy 23 esztendősen vietnámi nő, miután ételallergiájára kijött és gyógyszereket szedett rá. A rejtélyes eset 2008-ban zajlott, de a még mindig csak 26 éves nő csupán a hetekben állt a sajtó nyilvánossága elé.
Bryan Ferry egy láda sört kért a magyar forgatás előttBob Dylan gitárját, no meg húsz üveg sört kért - igaz, ebből tizenhetet meghagyott - a DTK Show felvétele előtt a fröccsrajongó hírében álló brit rocklegenda, Bryan Ferry és bandája. A felvétel végén pedig ismét az italé lett a főszerep.
A botfülű műsorvezető Bob Dylan gitárját kaptaAmerikában Whoopi Goldberggel barátkozott és elnököknek játszott Simonyi András, Magyarország volt washingtoni nagykövete, aki a legnagyobb amerikai talkhow-k után D. Tóth Kriszta vendége lesz a kedd esti DTK Show-ban. A rocker diplomata a legendás zenész, Bob Dylan gitárjával lepte meg a műsorvezetőt.
Óriási nyomás és könnyek az X-Faktor műsorábanSzombaton este folytatódott az X-Faktor 2011 az RTL Klubon. A zenei tehetségkutatóban már csak 11 produkció léphetett színpadra. A műsor alatt a nézők Keresztes Ildikó két mentoráltjára, a 24 év alatti fiúk között induló Lil C-re és Demes Tamásra adták le a legkevesebb szavazatot. Innentől pedig elindult az érzelmi lavina.
A taxisofőr mumifikáltatta magát!...Avagy ókori eljárás a XXI. századbanHárom évezredre mumifikáltatta magát egy brit férfi, aki halálos tüdőrákkal küzdött. A 61 éves Alan Billis remélte, hogy unokái így majd jobban megismerik. Az ókori műveletekhez hasonló eljárásról dokumentumfilm is készült.
Kiszúrta D. Tóth Kriszta blöffjét a milliárdos kanadaiMagyarul is beszél a póker-világbajnok„Egy új magyar talkshow-ban szerepeltem Budapesten, nagyon mókás volt. Szeretem a talkshow-kat, és ez a mostani nagyszerű volt” - írta Daniel Negreanu, a világ egyik legjobb pókerjátékosa e sorokat magyarul Twitter oldalára.
Gigászi csokit alkottak - világrekordot döntöttCsaknem hat tonnás csokoládét kreált egy brit édességgyár, amivel megdöntötte az eddigi világcsúcsot. Az óriáscsoki nagysága két elefánt súlyával vetekszik. A csoki pedig nem csak látványnak készült: íze pont olyan finom, mint az "eredetié".
Alekosz és Kovi közös filmet forgatA ValóVilág nyertese és a felnőtt filmek koronázott királya közös produkcióba kezdett. Alekosz régi vágya teljesült azzal, hogy egy felnőtt film operatőre és rendezője lehet.
Az X-Faktor döntőseinek már segíthet a közönség (Fotók!)A mentorok - kényszerű módon szíveken átgázolva - meghozták döntésüket és megnevezték azokat, akikben megvan az „X-faktor”, s akik immár élőben is bizonyíthatnak az X-Faktor 2011 színpadán. Ugyanakkor hétvégétől már a közönség is "támogathatja" a döntőbe jutottakat.
Fergeteges relikviákkal megnyílt az Arnold Schwarzenegger MúzeumMint egy krónikás életét, úgy mutatja be Arnold Schwarzeneggert az a múzeum, melyet tegnap nyitott meg maga a mozi-legenda, Kalifornia volt kormányzója Ausztriában. A múzeumban Schwarzenegger egykori kormányzói asztala mellett az eredeti, életnagyságú Terminátor-modellek is helyet kaptak.
Bajor Imre állati helyzetbenMíg Bajor Imre keresztapaságot vállalt a Nyíregyházi Állatparkban, addig különleges látványetetések és érdekes állatbemutatók mellett a felelős állattartást is népszerűsítették tegnap az Állatok Világnapja alkalmából megtartott programsorozaton.
Stohl András miatt műsorváltozás az Rtl-enBörtönbe vonulása előtti utolsó televíziós interjúját Barabás Évának adta Stohl András. A szerdai Portréban érzéseiről, a rá váró börtönéletről és az ítélet mértékéről is beszél. Emiatt változik az RTL Klub októbar 5-ei, későesti műsora.
Célegyenesbe jutottak az X-Faktorosok!Eldőlt, hogy kik jutottak be az X-Faktor következő fordulójába, azaz a Mentorok házába. A tehetségek több fordulón keresztül mérettették meg magukat a számukra rendezett Táborban, hogy eljussanak a döntő előtti utolsó lépcsőfokig.
Jáksó évekig hülyítette az országot! - Nősülni készül!Jáksó László megelégelte a rá osztott, vagy még inkább magára vállalt szerepkört, és nem akar többé „lúzer” lenni. Bejelentette, hogy évek óta egy nővel osztja meg a mindennapjait, akivel konkrétan együtt is élnek. Az RTL Klub műsorvezetője ezután hozzá tette: nagy valószínűséggel nősülni készül!
Rágásdiéta, fedett New York, betonbútor és társaiGalambirányitású rakéták, betonbútor, gőzrepülő - 50 tudományos ötlet, amelyből semmi se lett. Pedig az „agyágyúk” közt – a gőzlégitársaságban gondolkodók mellett – olyan nevek is helyet kapnak, mint Skiner vagy Edison.
A Híradó műsorvezetője filmet forgatott
…Avagy Kumin Vikit lenyűgözte Szindbád világaMár korábban forgatott riportokat, vagyis Kumin Viki első, önálló kisfilmjét kedden adja le az RTL Klub. A Híradó műsorvezetőnője a Szindbád című film forgatásáról, az akkor szövődött szerelmekről és a film trükkjeiről készített riportot a XXI. Századnak.
Hugh Laurie a legnézettebb férfiDoktor House bekerült a Guinness világrekordok 2012-es könyvébe, pontosabban Hugh Laurie, a modortalan, kukacoskodó orvost alakító brit színész, mivel ő a legnézettebb férfi a tévében.
Elkezdődtek a Vágta programok - zsong a médiaAz ’56-osok terén felállított Országkonyha, a lovassportokat felvonultató versenyaréna, a Széchenyi Pálya és az idei újdonság, a Bor- és Pálinkafalu ma reggel megnyitotta kapuit a nagyközönség előtt. Az idei Nemzeti Vágta előkészületei a finisbe értek.
Biga a Nemzeti Vágtán, sztárok a Bigán!Új sportág mutatkozik be a Nemzeti Vágtán. A lovassport Forma1-es kocsiját, a Bigát kifejezetten erre az alkalomra tervezték. A "szekerentyűt" több RTL-es sztár is kipróbálta már. A Fogatvágta pedig új elemként csatlakozik a Nemzeti Vágta programjába.
A gyönyörű balettművész kisbabát várKeveházi Krisztina - aki 18 éve tagja a Magyar Nemzeti Balettnek - a Reggeliben jelentette be, hogy második gyermekét várja. A 33 éves művésznő bevallása szerint férjével sok éve tervezték a kisfiút, aki három hónapja van útban.
Újabb tehetségek az X-FaktorbanAz X-Faktor olyan leendő popcsillagokat keres, akikért nézők milliói rajonghatanak: akik stílusukkal, egyéniségükkel és - nem mellékesen - tehetségükkel sztárokká válhatnak. Már a műsor első adásában kiderült, hogy a négy mentor ismét olyan nagyszerű előadókra bukkant, akikből országszerte híres és elismert énekesek válhatnak, s nem volt ez másként a show második adásában sem.
Indul a VV5! - Újakkal, régiekkel...Megkezdődött a visszaszámlálás, a ValóVilág Villája szeptember 12-én újra benépesül. Kiderül, hogy a több, mint 38 ezer jelentkező közül kik lesznek azok, aki esélyt kapnak az álom-nyeremény megszerzésére és megváltoztathatják életüket. A fődíj továbbra is egy lakás, egy autó, egy luxus utazás és havi egymillió forint egy éven át.
Folytatódik Stohl büntetőpere – S újra Rtl-es lehet?Folytatódik az ittasan súlyos közúti balesetet okozó Stohl András elleni büntetőper másodfokú tárgyalása kedden a Pest Megyei Bíróságon. A színész-műsorvezetőt korábban, első fokon két év négy hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték.
A Bush és Lauren házasságGeorge W. Bush volt amerikai elnök unokahúga tegnap egy vadnyugati hangulatú ceremónián mondta ki a boldogító igent Ralph Lauren divatcsászár fiának. Az eseményt a helyi sajtó amerikai "királyi menyegzőként" emlegeti.
Elindult az X-Faktor 2011!Több ezren jelentkeztek az X-Faktor 2011-be, közülük többen is megmutathatták énektudásukat a már jól összeszokott mentorcsapat tagjainak, Keresztes Ildikónak, Nagy Ferónak, Geszti Péternek és Malek Miklósnak. A mentorok pedig már az első válogatón számos tehetséges fiatalt találtak, akik bejutottak a legjobb 150-be.
Disney filmek és X-Faktor a Coolon!A nagyszerű nyár után mozgalmas őszt ígér a csatorna. Az X-Faktor első szériájához hasonlóan ebben a szezonban is a Coolon jelentkeznek majd az adást kísérő exkluzív felvételek. Ugyanakkor egy új sorozat és sok nagyfilm is szerepel a műsorkínálatban.
Szeptemberben indul a világ legdrágább tévésorozataE hónapban kezdik vetíteni világszerte a valaha forgatott legdrágább televíziós sorozatot. A Terra Nova első epizódjának elkészítése percenként 200 ezer fontba (63 millió forint) került. A történet sci-fi, mely egyaránt játszódik 2149-ben valamint a dinoszauruszok korában.
Több millióra zsarolta kuncsaftját a prostituáltŐrizetbe vették és épp előzetes letartóztatását kezdeményezik annak a 18 éves prostituált lánynak, aki előbb különféle ürügyekkel pénzt csalt ki, később pedig zsarolta az egyik kuncsaftját Nyíregyházán.
A világ legkövérebb nője szeretne lenni!Súlyos harcot vív a kilókkal egy amerikai nő, ám nem a szokásos irányba: lefogyás helyett hizlalja magát, hogy ő lehessen a világ legkövérebb hölgye. Bár már így is többet nyom, mint 300 kiló, további 400 kilót szedne fel!
Újta! - ValóVilág, X-Faktor és Barátok közt az Rtl-enAz RTL Klubon hamarosan újra láthatják kedvenc sorozataikat és showműsoraikat a nézők. Visszatér a Bar&aacut