Mostantól örökre búcsút vehetünk a Rowan Atkinson által megformált komikus figurától – legalább is újabb debütálása már biztosan nem lesz Mr. Beannek, aki 21 éven át szórakoztatta bugyutaságával a nagyérdeműt. A brit színész, Rowan Atkinson úgy érzi, már túl öreg ahhoz, hogy Mr. Bean figuráját játssza. Ugyanakkor érdekes módon erre új karaktere,
Johnny English is instruálja, mert mint mondja, a titkos ügynökre szeretne inkább fókuszálni, akinek legújabb kalandjait nem rég forgatták le. Ez persze azért érdekes, mert Johnny English alig valamivel „értelmesebb”, mint a piros kisautós Bean, aki több mint két évtizeddel ezelőtt a világhírnevet, és azóta sok százmilliót hozott Atkinson - no meg a BBC - konyhájára.
A színész mégis hajthatatlan. – Bár azt vallom, soha ne mond, hogy soha, mégis úgy érzem, testileg és lelkileg is kiöregedtem Mr. Beanből. Mr. Beant rajzfilmként szerettem: kortalan volt és örökké való, de filmen én már nem tudom ugyanezt nyújtani. Hiszen valljuk be,
én minden vagyok, csak kortalan és örökifjú nem. S minél korosabb vagyok, annál inkább észreveszem, mennyire alkalmatlan vagyok a szerepre - vélekedett egy interjúban az 56 éves Atkinson.
Mr. Bean először az ITV egyik sorozatakén 1989 szeptember 1-én jelentkezett. Bár a kritikusok gúnyosan kezelték a hebehurgya figurát, mégis nap mint nap több, mint 18 millió nézőt tapasztott a képernyőkhöz. Atkinson meghatározása szerint Mr. Bean egy gyermek, egy felnőtt férfi testébe zárva. S miután a „felnőtt gyermekből” 1997-ben és 2007-ben egy-egy mozifilm is készült, összesen
450 millió dollár bevételt eredményezett világszerte.
Tréfa Nikoletta
Forrás: Bellenews.com