Bob Dylan gitárját, no meg húsz üveg sört kért - igaz, ebből tizenhetet meghagyott - a DTK Show felvétele előtt a fröccsrajongó hírében álló brit rocklegenda, Bryan Ferry és bandája. A felvétel végén pedig ismét az italé lett a főszerep.A
Roxy Music frontembere elárulta, hogyan lett az előző éjszaka egy kocsmában megismert két lányból másnapra címlaplány a később ikonikussá vált lemezborítón, és beszélt Kate Mosshoz és Jerry Hallhoz fűződő viszonyáról is.
- Bejött az ajtón egy nagypapa, majd színpadra állt egy félisten - magyarázza D. Tóth Kriszta, miért is állt meg az élet az m1 óbudai székházában, amikor Bryan Ferry énekelni kezdett.
A Roxy Music egykori frontembere a DTK Show vendégeként beszélt a nőkkel való ambivalens kapcsolatáról, és arról is, kiket kedvel a mai sztárok közül. -
Lady Gaga kiemelkedik a többiek közül, nagy művész zeneileg, és emellett nagyon ért a látványhoz is. Ő ebből

a szempontból egy kicsit olyan, mint én vagyok – fogalmazott a látványos koncertjeiről és botrányos lemezborítóiról ismert zenész.
Bryan Ferry közismerten nagy rajongója Bob Dylannek, így izgatottan fogadta, hogy D. Tóth Kriszta
előző vendége, Simonyi András - volt washingtoni nagykövet - a kedvéért a stúdióban hagyta
Bob Dylan gitárját, amelyen
Bill Clinton elnöki beiktatási ünnepségén játszott. - Lehet, hogy ellopom - viccelődött a sztár a hangszert nézegetve. Bryan Ferry Dylan gitárját végül nem kaphatta meg, de a DTK Show keddi, 21 órától kezdődő adásából kiderül, milyen ajándékkal lepte meg D. Tóth Kriszta a fröccsrajongó rocksztárt.
1972-es felvétel - A videó indításához kattintson a képre!
D. Tóth Kriszta pedig több kulisszatitkot is elárul Bryan Ferryről blogjában, a dtkshow.blog.hu-n.Tréfa NikolettaFotó-forrás: Zih Zsolt, MTVA