Név: [szalloda_nev]
Cím: [cim]
Kategória:
Ismertető: [leiras]
Név: [szalloda_nev]
Cím: [cim]
Kategória:
Ismertető: [leiras]

Bors néni és vendégei a Bajor Gizi Színészmúzeumban


2011.10.19 11:59
 

A Kolibri Színház Bors néni című előadását idézik meg a Múzeumok őszi fesztiválja keretében pénteken. Az érdeklődők Molnár Piroska, Novák János, valamint a produkcióban szereplő fiatalok, továbbá sok dal és játék segítségével ismerhetik meg az egyik legtöbbet játszott magyar gyerekelőadást.


Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) kiállítóhelyén, a Bajor Gizi Színészmúzeumban márciusig látogatható a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház húsz évét bemutató tárlat – melyhez a Kolibri Színházban a Bors néni című előadás is kapcsolódik.

A kiállítást a bábok, jelmezek, díszletek, fotók és más dokumentumok mellett vetítések, valamint számos interaktív program színesíti. Ezek között szervezik meg a Bors néni vendégei című rendezvényt, amelyen az érdeklődők az 1982-ben Dajka Margit főszereplésével az Egyetemi Színpadon bemutatott, s mára kultikussá vált előadást ismerhetik meg.

A Nemes Nagy Ágnes mesealakja ihlette zenés produkciót Novák János állította színpadra. A népszerű gyerekelőadásról a Magyar Televízió is felvételt készített, amely révén a Bors néni már a '80-as években országosan ismertté vált.

Videó - Az indításhoz kattintson a képre!


A darabot többek közt Máté Eta, Máhr Ági és Pásztor Erzsi főszereplésével később bemutatták Nyíregyházán, Kecskeméten, Kaposváron, Miskolcon, Egerben, Szolnokon, Szegeden és Sopronban is, a Jókai téri gyerekszínház műsorán pedig 1994 óta szerepel, s már több mint 300 alkalommal játszották.

Pénteken 15 órakor Molnár Piroska - a Kolibri Színház előadásának Bors nénije -, Novák János - a darab rendezője -, valamint a produkcióban szereplő fiatalok részvételével sok dallal és játékkal idézik meg az előadást. A rendezvény az OSZMI Múzeumok őszi fesztiválja eseménysorozatának nyitóprogramja, amelyre a belépés díjtalan.


A múzeum vendége lesz a Kolibri Színház október 20-án és 27-én is: színészeket, valamint az előadások létrehozásában közreműködőket, dramaturgot, díszlet- és bábtervezőt, zenei vezetőt, fodrászt, súgót látnak vendégül. Előadásrészletek, beszélgetések, vetítések, helyzetgyakorlatok, vetélkedő, továbbá kézműves foglalkozások révén idézik föl a színházban folyó alkotómunka fázisait, területeit.


Váczy Laura / MTI
TisztaSzoba szálloda kereső
KERESÉS
 
 ClubCard gyorskereső
KERESÉS

 Iratkozzon fel hírlevelünkre
Név: E-mail:
MEHET

 
 



Oldaltérkép
KeresőGuru honlapkészítés