A múlt századelő kávéházi szellemi pezsgését szeretnék visszahonosítani a decemberben kezdődő bárzongorista-verseny szervezői. A versenyt immár hatodik alkalommal szervezik meg, a New York Café először vesz részt a lebonyolításban.Nagy Gábor, a kávéházat vezető cég tulajdonosa elmondta, hogy a bárzongorista-verseny része azon projektsorozatuknak, amellyel
szeretnék visszahonosítani a kávézóba a századelő szellemi pezsgését mind zenei, mind irodalmi tekintetben, ezzel is támogatva a főváros kulturális fejlődését.

A
négy hónapon át tartó versenysorozat hat fordulóból áll, melynek legutolsó eseménye egy teljes estés gála-döntő.
A nevezés ma, késő este zárul, ám az előválogatás után
csak 10 versenyzőnek áll majd módjában élőben is megmérettetnie magát a New York Caféban.
A szakmai zsűri tagja
Szentpéteri Csilla,
Nyári Károly és
Rakonczai Viktor. A zsűri döntésén túl a
közönség szavazatai is nagyban befolyásolják majd a versenyzők továbbjutását. Nyári Károly zongoraművész szerint kiemelkedő fontosságú, hogy a bárzongorista kultúra visszakerüljön a köztudatba és újra elterjedtté váljon.
A verseny főszponzora a
Roland hangszergyártó cég, amely a versenyhez szükséges zongorát - egy új fejlesztésű Roland V-Piano Grandot - biztosítja. A verseny győztese
egymillió forint értékű szerződést írhat alá, a második és a harmadik helyezett egy-egy
utazást kap ajándékba.
További információk
ITT olvashatók.
Váczy Laura / MTI