A szőlő érését ünnepelve az ország leghosszabb és legszínesebb szüreti felvonulását tartják ma Badacsonyban – igaz, az őszi szüret indulását jelző színes programsorozat már tegnap kezdetét vette a történelmi borvidéken.Az évszázados hagyományokkal rendelkező badacsonyi eseményre több mint tízezer látogatóval számolnak az előző évek tapasztalatai alapján. A felvonulók díszes menete a 71-es főúton Badacsonytomajról indul
szeptember 11-én délelőtt 10 órakor és délben érkezik a badacsonyi mólóhoz. A közel négy kilométeres menetet Mátyás király (Sasvári Sándor) és díszes udvartartása vezeti, s a hagyományos ökrösfogat mellett néptáncegyüttesek, római legionáriusok, borrendek, kopjások, huszárok és zászlóforgatók is felvonulnak. Mátyás király feleségét, Beatrixet a tavalyi év borkirálynője személyesíti meg.
Programok
A hagyományos horgászversenyt követően már tegnap este szüreti bált tartottak, a mai gálaműsorban pedig a helyi Ezüst Kükapu táncegyüttes, valamint a veszprémi és szentgróti néptáncegyüttesek mellett fellép a Szlovákiából érkező Nádszegi Néptánccsoport is. A színes szüreti forgatagban Berecz András mesemondó, majd a Ghymes együttes vezetője - Szarka Gyula Kossuth-díjas előadóművész - és barátai szórakoztatják a közönséget.
A hétvégén az egésznapos népi játszóház, kézművesbemutatók és vásár mellett kovácsok, hordókészítők várják az érdeklődőket, a móló melletti parkban pedig bemutatkozik a hét legnagyobb badacsonyi pincészet.
ÚtlezárásA Badacsonyi Szüret rendezvényei miatt lezárták a 71-es főút Badacsonytomaj és Badacsony közötti szakaszát vasárnap 10.00 és 12.00 óra között, kerülni Badacsonyörs és Badacsonytördemic felé lehet.
Váczy Laura / MTI