Bár a kereslet rohamos fellendülése miatt a hírnek az aszpiringyártók kiemelten örülnek, ez még nem kisebbíti a jelentőségét annak a felfedezésnek, mely szerint a napi rendszerességgel szedett aszpirin jelentősen csökkenti a bélrák kialakulásának kockázatát. Több éves kutatómunka után ezt a Newcastle Egyetem kutatói állapították meg. A Sir John Burn professzor vezetésével készült tanulmány követéses vizsgálatába 861
Lynch-szindrómával élő embert vontak be, akiknél örökletes okok miatt nagyobb a béldaganat kialakulásának kockázata.

A napi
600 milligramm aszpirint szedők csoportjában 19 béltumort diagnosztizáltak a követés ideje alatt, míg a kontrollcsoportban 34-et, ami
44 százalékos kockázatcsökkenést jelent a szert szedők javára. Abban az alcsoportban pedig, amelynek résztvevői legalább két éven át szedték az aszpirint,
63 százalék volt a rákkockázat csökkenésének mértéke.
Vagyis az eredmények átlaga alapján minimum a felére csökkenthető a bélrák kialakulásának esélye. Az arányszámok érzékeltetése gyanánt pedig a kutatók a következő példával éltek: napi két aszpirin szedése azt jelentheti, hogy a következő
30 évben 10 ezer esetben nem alakul majd ki az a bélrák, mely egyébként kialakulna.
Emellett újabban olyan kutatási eredmények is születtek, melyek szerint
a bélrák rövidesen akár antibiotikumokkal is kezelhető lesz.
Tréfa Nikoletta és MTI