Népszerű közéleti személyek beszélgetéssorozat keretében idézik fel az 1950-es évektől a rendszerváltásig tartó időszakhoz fűződő emlékeiket a Közlekedési Múzeum tavaly decemberben nyílt, A szocializmus játékszerei című kiállításához kapcsolódóan.A tavaly decemberben nyílt kiállítás
játékokon keresztül idézi meg az egykori szocialista országok szellemét. A tárlat nyitvatartási ideje alatt a korszakban Magyarországon alkotó, kutató, közéleti személyek emlékeznek az 1989-ig tartó rendszerre, annak ellentmondásaira, hibáira, korlátaira és az akkori lehetőségekre. Az öt meghívott vendég a zene, a tudomány, és a sport területeiről érkeznek majd.
A beszélgetéseket
Képes Gábor muzeológus moderálja

az 1960-as évek stílusában berendezett lakásnak kialakított díszlet között.
A sorozat
január 11-én 16 órai kezdettel
Szörényi Szabolcs Kossuth-díjas magyar zenésszel indul, aki pályája főbb állomásai mellett különleges szenvedélyéről, a vasútmodellezésről is mesél.
Január 19-én
Vekerdy Tamás pszichológus a gyermekjátékokat és a szocializmust meghatározó nevelési elveket, valamint a gyűjtőszenvedélyt és a gyűjtői személyiséget elemzi, január 26–án pedig
Aradszky László idézi fel 50 éves előadói múltját. Február 9–én
Vándor Kálmán sportújságíró munkájáról, szerelméről, a labdarúgásról, és hobbijáról, a dalszövegírásról vall, február 23–án pedig
Saly Noémi művészettörténész, muzeológus a szocializmus presszókultúráját mutatja be.
A beszélgetéseknek és a kiállításnak egyaránt a
Közlekedési Múzeum ad otthont.
Tréfa Nikoletta / MTIFotók: aradszky.hu és fmh.hu