Megjelentek Varró Dániel tréfás mondókái, avagy új verseskönyve. A kötetet, amelynek alcíme: Még korszerűbb mondókák kevésbé kis babáknak, csütörtökön mutatta be a Manó Könyvek Kiadó Budapesten.Az
Akinek a lába hatos sikere után most itt a folytatás:
tréfás mondókák azoknak a szülőknek, akiknek már nem kisbabája, hanem kúszó-mászó, gügyörésző csemetéje van. A könyvet
Maros Krisztina illusztrálta. A költő a bemutatón arról beszélt, hogy mindig különlegesen jó érzés, ha a gyerekek rajzokat készítenek neki, továbbgondolják, amit írt. Beszélt arról is, hogy gyermekkorában Nemes Nagy Ágnes és a Bors néni volt a kedvence, és - mint mondta -, ma is figyeli a
kortárs gyermekirodalmat, hiszen már kisfiának is olvashat.
"Varró Misi egyre nő, fogai már előbújtak, nem is rest használni őket, mondjuk fémpénzt rág velük, és mellé egy kis finom homokot. Misi már megtanult járni, kisebb-nagyobb döccenőkkel, sőt pakolni is tud: nehéz feladat ám mindent gondosan kirámolni a szekrényből, s azt gyönyörűen szétszórni a földön. Nem is beszélve arról, milyen pompás szórakozás kirángatni apa laptopjának zsinórját, szétpüfölni a homokvárakat vagy megcibálni a cica farkát" - írja a kötet ismertetőjében. Mint megjegyezte, a kötetnek valószínűleg lesz folytatása, bár a címét még nem tudja, hiszen Misi az első gyermeke, nem sejti, mi várható.
Varró Dániel jelenleg fordításokon dolgozik, emellett komoly felnőtt verseskötetet szeretne írni. Maros Krisztinával közös munkája jelenik meg a közeljövőben -
A szomjas troll címmel - egy nagyobb projekt részeként, amelyben több meseíró-illusztrátor párosnak jelenik meg külön kötete. Ezt az
olvasásra nevelés céljával jelentetik meg, s így a gyerekekhez
ingyen juttatják el - mondta a József Attila-díjas költő.
Az előző verseskötetből egy kis ízelítő:
Váczy Laura
Forrás: MTI