Név: [szalloda_nev]
Cím: [cim]
Kategória:
Ismertető: [leiras]
Név: [szalloda_nev]
Cím: [cim]
Kategória:
Ismertető: [leiras]

A tudományos világ ismét hazánkban csoportosul


2011.11.16 09:03
 

A világ egyik legnagyobb tudománydiplomáciai találkozóját, a Tudomány Világfórumát (SZF) rendezi meg november 17-19. között immár ötödik alkalommal a Magyar Tudományos Akadémia partnerszervezeteivel.


A budapesti világrendezvény idén A tudomány változó világtérképe vezérgondolatát követi. A fórum hármas célja, hogy hangsúlyozza a tudomány jelentőségét, társadalmi érvényét, befolyását és felelősségét, megteremtse és folyamatossá tegye a tudományos közösség, a társadalom és a politikai döntéshozók közti párbeszédet, valamint megalapozza az emberiség előtt álló világméretű kihívásokra adható hiteles válaszokat - hangsúlyozza az MTA közleménye.

A tudományos világrendezvényen több mint száz országból vesznek részt a legkiválóbb kutatók és a legmagasabb rangú döntéshozók, köztük Nobel-díjas tudósok, tudományügyi miniszterek, a tudománydiplomácia vezetői, a világ legnagyobb K+F befektetői, valamint a legnevesebb nemzetközi tudományos folyóiratok képviselői. Az elhangzó közel száz előadásban a résztvevők a tudomány világunkat formáló hatását elemzik majd. "A résztvevők a fórum zárónyilatkozatában összegzik, s így megkerülhetetlenné teszik a SZF 2011 eredményeit" - emeli ki a közlemény.

A SZF történetében idén új korszak veszi kezdetét. A rendezvény globális jellegét hangsúlyozva az Akadémia javaslatára 2011-től kétévente a világ más és más nagyvárosában kerül sor a találkozóra, a visszatérő helyszín négyévente Budapest lesz. A 2013-as tudóstalálkozónak Rio de Janeiro ad majd otthont.

"A mindnyájunkat érintő globális kihívásokra - környezetvédelem, fenntarthatóság, betegségek, éhínség - adandó válaszok új irányokat szabnak a kutatásban, ami új tudományágak és tudományos nagyhatalmak létrejöttét vonja maga után. A hagyományos tudományterületek és a jelenlegi központok szerepe átértékelődik. A SZF 2011 ezekről a folyamatokról ad áttekintést, összetett szempontrendszerrel, társadalmi, gazdasági hatásaik bemutatásával. Lehetőséget teremt arra a globális párbeszédre, melyben megismerhetővé és megoszthatóvá válnak a legújabb kutatások, a legkiválóbb működési modellek és a legjobb gyakorlatok" - olvasható a közleményben.

A megnyitó ünnepségen köszöntőt mond Pálinkás József, az MTA és a SZF elnöke, Orbán Viktor miniszterelnök, Ban Ki Mun, az ENSZ főtitkára (videóüzenet); Irina Bokova, az UNESCO főigazgatója, Lee Yuan Tseh, Nobel-díjas kémikus, az ICSU elnöke, Alan I. Leshner, az AAAS vezérigazgatója, Aloizio Mercadante, Brazília tudományügyi minisztere. A fórumot az űrből a Nemzetközi Űrállomás asztronautái köszöntik.

A SZF partnerszervezetei az UNESCO, a Nemzetközi Tudományos Tanács (ICSU), valamint a Science folyóiratot kiadó Amerikai Tudományfejlesztő Társaság (AAAS).


Tréfa Nikoletta / MTI
TisztaSzoba szálloda kereső
KERESÉS
 
 ClubCard gyorskereső
KERESÉS

 Iratkozzon fel hírlevelünkre
Név: E-mail:
MEHET

 
 



Oldaltérkép
KeresőGuru honlapkészítés