...Avagy ókori eljárás a XXI. században
Három évezredre mumifikáltatta magát egy brit férfi, aki halálos tüdőrákkal küzdött. A 61 éves Alan Billis remélte, hogy unokái így majd jobban megismerik. Az ókori műveletekhez hasonló eljárásról dokumentumfilm is készült.Az egyébként taxisofőrként dolgozó
Alan Billis idén januárban hunyt el. Testét egy olyan tudós irányításával balzsamozták be, aki már húsz éve tanulmányozza az ókori egyiptomiak múmiakészítésének titkos módszereit.

A műveletről
dokumentumfilmet készített egy brit tévécsatorna, amely mindehhez hirdetésben keresett vállalkozó kedvű "szereplőt". Billis így került a kamerák középpontjába.
Mint mondta, emberek már régóta hagyományozzák testüket a tudományra, ami nem is csoda, hiszen
kísérletezés nélkül nem lehetne újat produkálni. Egyetlen bánata az volt, hogy nem láthatja majd a róla készült filmet. Ugyanakkor remélte, hogy
unokáinak bepillantást enged mindezzel személyiségébe. "Valószínű, hogy az iskolában eldicsekednek azzal, hogy nagyapám egy fáraó" - tette hozzá.
A balzsamozást
Stephen Buckley archeológus vegyész végezte: három hónapig dolgozott.

Annyira biztos a dolgában, hogy akár "garanciát" is adna arra:
Billis 5011-ben ugyanolyan "jól fog kinézni", mint a legjobb karban lévő ókori egyiptomi múmia ma, 3 ezer évvel a halála után.
A dokumentumfilmet október 24-én este 9-től adja a Channel 4 tévécsatorna.
Tréfa Nikoletta és MTI