…Avagy merj kiszállni a mókuskerékből!
Ahhoz, hogy az ember eljusson karrierjében a hőn áhított csúcspontig, bizony sok-sok lépcsőfokot és akadályt kell megmászni. Ezek többnyire az önéletrajz szerves részei, mivel ez alapján is lehet valaki alkalmas egy bizonyos pozícióra. De hová lesznek azok az időszakok, amelyek innen kimaradnak, amelyekre nem vagyunk büszkék, ahol nem tudtunk kiteljesedni, vagy épp rájöttünk, hogy rossz irányba indultunk? Mire jók a kényszerpályák?Kevés az olyan fiatal, aki a középiskola befejeztével reális képet tud alkotni arról, hogy merre tart és mit szeretne elérni. Akik viszont mégis, azok gyakran családi hagyományból adódóan folytatják elődeik pályafutását, vagy épp eredendően bolondulnak valamilyen szakma iránt. A többség azonban ekkor
kezdi el igazán önmagát keresni, és közelében sem jár az önmegvalósításnak. Ekkor kerülnek az úgynevezett kényszerpályákra.
Az általánosan vett középosztálybeliek, akik nem számíthatnak sehonnan anyagi támogatásra, kénytelenek elhelyezkedni olyan munkakörökben, amelyek igazából nem testhezállóak számukra. Belekényszerülnek egy olyan munkahely korlátai közé, amely
kizárólag anyagi szempontból fontos, de az önmegvalósításhoz vezető útról letéríti az embert. Tapasztalatszerzésre azonban jó lehetőség az ilyen munka – igaz, az ember eközben hamar szembesül a mókuskerék és a munkaundor fogalmával. Az ember itt ráébredhet arra, hogy
mekkora a tűrőképessége, meddig bírja elviselni azt a környezetet, ahová igazából sohasem vágyott. A kitartóak akár
évekig képesek megtorpanni ebben az állapotban, a kevésbé kitartóak viszont akár
hetente váltogatják a különböző állásokat.
A kényszerpályák között a legnépszerűbbek a
vendéglátás területei, a
segédmunka, illetve a fiatalok körében most divatos
hostess munkák. Azonban kevés az olyan ember, aki megmarad ezekben a munkakörökben - amit a munkaadók is átmeneti állapotnak tartanak, s ezt gyakran éreztetik is a fiatalokkal. S persze azt a mondatot is hamar megtanulják, amit a főnökök vitahelyzetben előszeretettel hangoztatnak: „Mindenki pótolható”! Így hát nem csoda, ha a munkahellyel szembeni
elköteleződésben nem járnak 
élen a magyar fiatalok. Rengeteg negatívumot gyűjtenek össze a
kényszerpályás időszak alatt, amelyek mellett a pozitívumok elhalványulnak. Ezek a tapasztalatok meghatározzák az „igazi” munkához való hozzáállást is.
Sikerélmények hiányában gyakran el sem indulnak a karrierálom megvalósításához vezető úton, úgy érzik, abban sem lennének jók. Pedig
ha mernének változtatni, vállalkozni, és azt az energiát, amelyet eddig a mindennapok túlélésére használtak fel inkább a céljaik elérésére koncentrálnák, valószínűleg ők is meglepődnének a
gyors fejlődés láttán. Merni kell kilépni a körforgásból és a saját utunkra lépni, mert hiába várunk tátott szájjal, az égi manna nem repül bele magától!
Dani Erika
