Név: [szalloda_nev]
Cím: [cim]
Kategória:
Ismertető: [leiras]
Név: [szalloda_nev]
Cím: [cim]
Kategória:
Ismertető: [leiras]

A Debreceni Virágkarnevál ismét nagy szám lesz


2011.08.04 08:22
 

Már javában folynak a karneváli előkészületek. Kerékpáros felvonulás, virágkötészeti verseny és frizurashow is szerepel a programok közt. Az összefogás jegyében a szervezők a város minden intézményét, üzletét, civil szervezetét szeretnék bevonni a karneváli forgatagba.


Az összefogás jegyében rendezik meg az idén augusztus 20-án a 42. Debreceni Virágkarnevált. Már most, a karnevált megelőző hetekben Debrecen fő utcáján, a Piac utcán virággal díszített kirakatok várják a nézelődőket, ami nem is véletlen: a legszebben, legötletesebben feldíszített kirakatokat díjazzák.

A karneváli menet az idén is a Tekerj a karneválra! rendezvénnyel kezdődik. A kerékpáros felvonulás előzményének egy 1900-ban történt esemény tekinthető, amikor a cívisváros lakosai virágokkal díszített kerékpárokkal vonultak fel. Az új kezdeményezés tavaly nagy sikert aratott: több ezer kerékpáros nevezett be és virágba öltöztetett biciklijével kerekezte végig a karneváli útvonalat. S úgy tűnik, ebből hagyomány lesz, hiszen idén is tekerhetnek a virágkarneválon a kerékpár szerelmese.

A karnevál előrendezvényeként már augusztus 15-én elkezdődik a virágkötészeti verseny. S az egyéni fantázia kibontakozásában augusztus 18-án sem lesz hiány: a karneváli frizurashow különleges látványt ígér majd az érdeklődőknek.

A több mint 15 virágkocsi között 12 hazai és 12 külföldi művészeti együttes vesz majd részt a menetben, melynek egy-egy kompozíciójához körülbelül 3 millió szál virágot használnak el a készítőik.

Váczy Laura / MTI

TisztaSzoba szálloda kereső
KERESÉS
 
 ClubCard gyorskereső
KERESÉS

 Iratkozzon fel hírlevelünkre
Név: E-mail:
MEHET

 
 



Oldaltérkép
KeresőGuru honlapkészítés